Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
314.85
bux:
150408.41
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pexels.com

Megoldódni látszik a rejtélyes budapesti vonatgázolás ügye

A rendőrség öntött tiszta vizet a pohárba.

Hétfő reggel egy vasúti gázolásról érkezett hír, a Mávinform beszámolója szerint a Keleti pályaudvarról 4.50-kor Nagykátára indult S60-as vonat Budapesten, a Salgótarjáni utcai felüljáró közelében üthetett el egy embert, késésekre is lehetett emiatt számítani. Aztán nem sokkal később a rendőrség közölte, hogy még nem találták meg az állítólagos áldozatot.

A Magyar Nemzet az üggyel kapcsolatban megkereste a rendőrséget, válaszuk alapján úgy tűnik, azért nem találtak senkit, mert nem is volt kit megtalálni. Válaszukban felidézik, hogy reggel 5 órakor érkezett hozzájuk bejelentés arról, hogy „elüthetett vagy elsodorhatott egy embert” a vonat.

A rendőrök a helyszínre mentek, szemlét tartottak és adatot gyűjtöttek. A hőkamerával is átkutatott területen sérültet nem találtak. Az eset kapcsán a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség gyanúja miatt folytat eljárást.

Tehát jelen állás szerint nem baleset történt, hanem félrevezető bejelentés érkezhetett.
Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×