Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
fotó: Infostart
Nyitókép: Infostart

Megdöbbentő élelmiszer-pazarlás: 160 ezer forint megy a kukába

Egy négyfős család évente átlagosan csaknem 160 ezer forint értékű élelmiszert dob ki a kukába, ami több mint 60 kilogrammnyi hulladékot jelent – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke. Nemes Imre hozzátette: aki szeretné tudni, hogy háztartása hol helyezkedik el az élelmiszer-pazarlási skálán, elvégezhet egy tesztet, ha csatlakozik a Maradék nélkül program országos felméréséhez.

A magyar háztartásokban az elkerülhető élelmiszer-hulladék csaknem felét – 46 százalék, ami 11,79 kg/fő/év – a készételek teszik ki. Még több étel kerül a kukába a hétköznapi rendtől eltérő időszakokban, például amikor a szokottnál többször étkezünk otthon, vendégeket fogadunk vagy éppen korlátlan svédasztalos étkezést nyújtó szállodában pihenünk. Az idei, mindenszentek napját is érintő őszi szünetben valószínűleg mindhárom eset bőven előfordul majd. Némi odafigyeléssel és a Maradék nélkül elnevezésű program tanácsaival azonban megelőzhető, hogy növekedjen az élelmiszerpazarlók tábora – áll a Nébih közleményében.

A Nébih elnöke az InfoRádióban elmondta: a 2016-ban elindított program célja a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék csökkentése. Ennek megfelelően a hivatal 2023 végén már hatodik alkalommal készített felmérést az élelmiszer-pazarlással kapcsolatban. Idén ismét lehet jelentkezni ezen az oldalon.

Nemes Imre hozzátette: az elmúlt évek tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy folyamatosan csökken a kidobott élelmiszer mennyisége Magyarországon.

A Nébih első, 2016-ban végzett felmérésekor átlagosan csaknem 70 kilogramm volt ez a mennyiség fejenként, míg tavaly már csak 62 kilogrammot mutatott ki a kutatás.

Nemes Imre tájékoztatása szerint a már említett készételek mellett a magyarok átlagosan fejenként körülbelül öt kilogramm zöldséget, illetve 2,5 kilogrammnyi megszáradt pékárut vagy kenyért dobnak ki egy évben.

Az egész heti családi menü összeállításakor érdemes figyelembe venni, hogy egy-egy családtag mikor tartózkodik otthon. A Nébih ajánlása szerint az adagok megtervezése mellett a hűtő- és a kamramustrát is jó szem előtt tartani, továbbá érdemes előnyben részesíteni a közeli lejáratú termékeket. Ezzel nemcsak a pazarlást csökkenthetjük, hanem pénzt is spórolhatunk. A Nébih elnöke elmondta:

egy négyfős magyar család évente átlagosan mintegy 160 ezer forintot dob ki feleslegesen a kukába élelmiszer formájában.

Mint fogalmazott, az élelmiszer-hulladékok között van olyan dolog, ami mindenképpen a kukába kerül, ez természetesen nem pazarlás. Példaként megemlítette a kávézaccot és a teafiltert. Ugyanakkor sajnos sokszor sok családban előfordul, hogy a megfőzött étel megromlik a hűtőben vagy egyszerűen kidobják, mert már nincs kedvük megenni. Nemes Imre szerint tudatosabban kellene gondolkodni és tervezni, hiszen így jelentős megtakarítást lehet elérni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×