Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
324.85
bux:
144677.69
2026. október 14. szerda Helén
Nyitókép: InfoRádió/Király István Dániel

Árvíz: ezt most jobb, ha mindenki elfelejti!

Hosszan elhúzódó árhullámra kell felkészülni, sokáig lesz érvényben harmadfokú készültség az érintett folyókon - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője.

Siklós Gabriella az M1 aktuális csatorna műsorában közölte: a Dunán általában 5–8 nap alatt vonul le az árhullám, most ennél hosszabb idővel kell számolni. Ha nem esik újabb eső, az Alpokban olvadó hó akkor is utánpótlást ad – tette hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint a Szigetközben befejezték a felkészülést a vízügyi szakemberek. Értékelése szerint a Lajta mellett kritikus a helyzet. Arról is beszélt, hogy kedden a Dunakanyarban „lettek sűrűbbek” a feladatok.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a műsorban

mindenkit nyomatékosan arra kért, hogy kerülje a katasztrófaturizmust, mert az akadályozza a védekezést.

Ezzel kapcsolatban Siklós Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy a katasztrófaturizmus árthat a védműveknek is, amelyeknek nagyon hosszú időn át kell ellenállniuk a víz nyomásának.

Mukics Dániel közölte, hogy a katasztrófavédelem szakemberei részt vesznek a védekezésben, a többi között segítenek az önállóan védekező önkormányzatoknak, ha azok ezt igénylik.

A szolgálati rend átszervezésével ötszáz tűzoltót tudnak kivezényelni az árvízi védekezésre, és a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ hallgatói, valamint oktatói is bekapcsolódnak a munkálatokba - ismertette.

Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán szintén távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is távozhat, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. Eközben folytatódik a parlament plenáris ülése is, az MNB 2025-ös beszámolójának tárgyalását környezetvédelmi és médiatörvény-módosítási javaslat vitája következik, majd délután a 2026-os költségvetési törvény módosításáról szavaznak a képviselők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×