eur:
400.96
usd:
367.79
bux:
74428.1
2024. október 15. kedd Teréz
Vonat indul a Kőszeg vasútállomásról 2021. június 1-jén. Ezen a napon sajtótájékoztatót tartottak itt a Kőszeg-Szombathely vasútvonal teljes felújításáról.
Nyitókép: MTI/Varga György

Döntő tulajdonrészt vesz az állam a GySEV-ben

A többségi magyar tulajdon eddig is megvolt - ismerte el Lázár János.

Megszerezheti a magyar állam a Strabag tulajdoni részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben (GySEV) – jelentette be közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter csütörtökön.

Lázár János közölte: a magyar tulajdonos jogainak helyreállítása elől az utolsó akadály is elhárult azzal, hogy az osztrák versenyhatóság is engedélyt adott az ügylethez.

"Újabb kétharmad! Végre a helyére kerülhetnek a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-ben a tulajdoni arányok és így a cég vezetése is. Miénk lehet a döntő szó" - írta a miniszter.

A miniszter bejegyzésében emlékeztetett, a cégben már eddig is többségi magyar tulajdoni arány volt, ám megfogalmazása szerint „a szocialista kormányok olyan előnytelen, már-már hazaárulással felérő szerződést kötöttek az osztrákokkal, ami indokolatlan hátrányt okozott a magyar félnek”. Amíg a magyar állam egyre több pénzt fektetett be a GySEV-be, az osztrákok nem teljesítették a rájuk eső tőkeemelést és megmaradt a vétójoguk, a magyar befolyás pedig nem növekedett - tette hozzá.

Lázár János azt írta, "a nemzeti kormány nem nyugodott bele abba, hogy a magyarok kisebbségben legyenek a saját cégükben". Hozzátette, a miniszterelnök és a kabinet azzal bízta meg, hogy „rakjon rendet”.

A cégnek jelenleg három tulajdonosa van: az osztrák és a magyar állam, illetve az ugyancsak osztrák Strabag. Utóbbinak a tulajdonrészét szerezheti meg a magyar állam - ismertette.

A miniszter leszögezte, a cég továbbra is közös marad, kisebbségi tulajdonosként továbbra az osztrák állam a partner. Ennek kapcsán kijelentette, ezt személyesen is üdvözli, mert hisz a közép-európai együttműködés minden formájában.

A tranzakcióval a tulajdoni arányok mellett a cég vezetése is a "helyére kerülhet", így a magyaroké a döntő szó – jelentette ki a miniszter.

Véleménye szerint ez jó hír a magyar vasút minden utasának és dolgozójának is, mert a GySEV magyar adófizetői pénzből is elért fejlettsége mostantól érezhető mértékben fog hozzájárulni a MÁV felzárkóztatásához is.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.15. kedd, 18:00
Vitézy Dávid
a Főváros Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője
Új csúcson az S&P, mindig index emelkedni tudott

Új csúcson az S&P, mindig index emelkedni tudott

Főként pozitív mozgásokat hozott a hétfő reggel Ázsiában, miután a piaci szereplők továbbra is meglehetősen bizonytalanok a kínai gazdaságélénkítő csomag részleteivel kapcsolatban, emellett ráadásul a deflációs félelmek is nőni kezdtek az országban a friss inflációs adatok láttán, ennek következtében pedig eséssel kezdi a hetet az olajár. Európában a tőzsdék a nap végére már pozitív képet mutattak. Gazdasági események szempontjából kimondottan eseménytelenül indult a hét. Amerikában Colombus-nap mellett is rekordon zárt az S&P500, de a többi főbb index is emelkedéssel kezdte a hetet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×