eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Varga Judit igazságügyi miniszter az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjén a Hősök terén 2021. szeptember 12-én. A kongresszust lezáró úgynevezett statio orbis szentmise hagyományosan a katolikus rendezvénysorozat legünnepélyesebb eseménye. Jobbról Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megszólalt Varga Judit volt kabinetfőnöke: többször szem- és fültanúi voltunk, ahogyan Péter a feleségét szekálja

Varga Judit volt kabinetfőnöke, Farkas Vajk részletesen beszámolt arról, hogy Magyar Péter hogyan viselkedett az Igazságügyi Minisztérium munkatársaival és volt feleségével.

„Gyakorlatilag a mindennapjaink része volt, hogy azzal szembesültünk, Magyar Péter hogyan próbálja megalázni, az önbecsülésében tönkretenni a feleségét. Mindig érezhető volt rajta egyfajta kisebbrendűségi érzés, sosem tudta feldolgozni, hogy nem belőle lett miniszter” – mondta a Mandinernek Varga Judit egykori kabinetfőnöke. Farkas Vajk korábban név nélkül nyilatkozott a lapnak, de a korábbi igazságügyi miniszter és volt férje keddi posztjai után nyilvánosan is vállalta véleményét.

Farkas Vajk felidézett egy konkrét esetet, amikor a miniszter úgy érkezett dolgozni, hogy teljesen maga alatt volt, és könnyeivel küszködve a munkatársainak is elmondta, hogyan, milyen válogatott szidalmakkal becsmérelte előzőleg a férje. A kabinetfőnök szerint ez nem egyedi eset, volt és többször szem- és fültanúi voltak annak, ahogyan " Péter a feleségét szekálja".

"Ezeket nemcsak én láttam, más közeli munkatársak is meg tudják erősíteni. Judit lelkierejét dicséri, hogy kifelé ezekből semmi sem látszott, és egy-egy ilyen veszekedés után is profin végigcsinálta a programokat, tárgyalásokat” – mondta a volt kabinetfőnök. Arról is beszélt a lapnak, hogy Magyar Péter mindig ragaszkodott ahhoz, hogy az első sorban ülhessen, "hogy minél közelebb lehessen a miniszterelnökhöz, még olyan eseményen is, ahova más nem vitt házastársat". Azt is hozzátette, hogy mindent megtettek azért, hogy ez így legyen, hogy legalább emiatt ne bántsa a feleségét.

„Mi mindig tartottunk egy lépés távolságot, de azt én is láttam, hogy folyamatosan járt be a minisztériumba, és próbált rátelepedni a sajtómunkára. Ez persze feszélyezett mindenkit, leginkább Juditot. Egy reggel az akkori sajtófőnök azzal jött hozzám, hogy még 10 óra sincs, de Péter már több SMS-ben ócsárolta a munkáját” – idézett fel egy esetet a korábbi kabinetfőnök.

Farkas Vajk szerint amit Magyar Péter csinál, az az elmúlt évek folytatása, csak most nem otthon, hanem a nyilvánosság előtt akarja tönkretenni a volt feleségét és erre alapozva politikai karriert építeni. Ha Varga Judit maradt volna a politikában, épp kampányra készülne, és szerinte ugyanúgy próbálná zsarolni és tönkre tenni. "Azt magyarázza, csak védeni akarja, miközben ennek épp az ellenkezője az igaz. Egyáltalán milyen ember az, aki titokban felvesz egy beszélgetést a feleségével, és közzéteszi azt?” – tette fel a kérdést.

Farkas Vajk kitért arra is Varga Judit családon belüli erőszakra utaló Facebook-bejegyzései kapcsán, hogy nem látott fizikai bántalmazást, erről nem is beszélt neki a miniszter, "de Magyar egész személyiségébe, viselkedésébe és abba, ahogy képtelen kontrollálni az indulatait, ahogy a feleségével mások előtt is viselkedett, tökéletesen beleillik, hogy akár ilyesmire is sor kerülhetett". Azt is hozzátette, hogy ismerősöktől is hallott verbális inzultusokról.

Szerinte Varga Judit azért nem vált el korábban Magyar Pétertől, mert félt tőle, félt attól, hogy reagál, és úgy véli, ez azóta egyértelműen beigazolódott. „Magyar Péter most nem az országot akarja megmenteni, hanem a volt feleségének akar ártani, a saját politikai karrierjét pedig beindítani. Magyar Péternek csak saját maga fontos, semmit nem sajnál, sem a volt feleségét, sem a gyermekeit” – vélekedett Farkas Vajk.

A nyilatkozat előzményeként Magyar Péter kedd reggel, ügyészségi tanúvallomása előtt nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amelyen egy titokban rögzített beszélgetésrészlet hallható, és állítása szerint bizonyítékként szolgál a büntetőeljárásban. A hangfelvétel nyomán Varga Judit kedden két Facebook-posztban is hosszan írt arról, hogy a volt férje hogyan zsarolta és terrorizálta, majd hogyan jutott el a válásig, és azóta is miként zaklatta.

A Mandiner megkereste Magyar Pétert is, hogy reagáljon a volt kabinetfőnök kijelenetéseire, Varga Judit volt férje közölte, szerinte Farkas Vajk a NER egyik kitartott kádere, és amit elmondott, abból természetesen egy szó sem igaz.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×