Infostart.hu
eur:
355.46
usd:
308.05
bux:
134576.05
2026. június 9. kedd Félix
Nyitókép: Facebbok/Varga Judit

Varga Judit: nem hagyhatom, hogy a lelkünket kétszer is megölje egy súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, gonosz ember

Újabb poszttal jelentkezett Varga Judit volt igazságügyi miniszter, amelyben részleteket árul el a Magyar Péterrel kötött házasságáról.

"Megtette. Régóta zsarol ezzel: Ha el merek válni, ha őt ki merik rúgni, ha meg merek szólalni… Ha mást merek csinálni, mint amit ő akar, akkor megbánom!" – így kezdődik Varga Judit kedd délután a Facebookra kirakott bejegyzése. A volt igazságügyi miniszter már délelőtt, nem sokkal az után, hogy volt férje, Magyar Péter nyilvánosságra hozott egy kettejük közötti beszélgetésről még a házasságuk idején készült hangfelvételt, már kirakott egy posztot. Már abban is is azt írta, hogy zsarolta és terrorizálta a volt férje, most újabb részleteket osztott meg a közösségi oldalán.

"Szerintem ez a hangfelvétel a haza megmentésével kufárkodó, ezt hamisan a zászlajára tűző ember végtelen romlottságáról szól" – írta a volt igazságügyi miniszter, és azt is hozzátette, hogy "elég sokat szenvedtem a házasságom alatt, hogy rájöjjek, a volt férjem egy olyan ember, akinek csak értelme és érdekei vannak. Lelke és szíve nincs. De amit most élek át, ahhoz nem elég a család és a barátok támogató közege. Emberfelettire van szükségem."

Varga Judit úgy fogalmaz, hogy sokáig úgy gondolta, nem osztja meg a házassága részleteit a nyilvánossággal, de az elmúlt hetek történései miatt mégis be akarja mutatni a Magyar Péter által súlyosan eltorzított, hamis magánéleti kép helyett a valóságot. "Arról a terrorról, amiben éltem, éltünk, elmondjam az igazat" – írta.

Szerinte Magyar Péter súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő, gonosz ember, és "a saját személyiségétől és a múltja árnyékától menekülő, rettegő Magyar Péter mestere annak, hogyan futtasson párhuzamos forgatókönyveket a közönsége számára".

"Magyar Péter ma segített nekem abban, hogy saját maga bizonyítsa be egy kiváló példával, milyen játszmákat játszott a mi életünkben és amelyek sajnos, a tavaly május 3-án kimondott válásunk óta sem szűntek meg a részéről. Mind a mai napig zajlanak. Mert a nárcisztikus személyiségzavaros ember nem tudja elviselni, ha csatát vagy háborút vesztett. Nem tudja feldolgozni, hogy az áldozat kiszabadult, hogy véget tudott vetni a rémfilmnek. A nárcisztikus düh és bosszú pusztító és kíméletlen. Se gyerekeknek, se barátoknak nem kegyelmez" – áll a posztban.

Varga Judit azt is felidézte, hogy a hangfelvételek nyilvánosságra hozatalával Magyar Péter már több alkalommal próbálta fenyegetni és „jobb belátásra bírni”, és ebből három példát is bemutat:

1.

"2023 márciusában, amikor már javában zajlott a válásunk napi magyarpéteres pszichothrillerje, nem sokkal a közös otthonból való kimenekülésem előtt egy szombat este (erre konkrétan emlékszem, de több alkalom is volt) a volt férjem azt mondta, ha elhagyom és továbbra is el akarok válni, akkor feljelent a Központi Nyomozó Főügyészségen és hangfelvételekkel fogja bizonyítani az állításait. Nehéz azt a lelkiállapotot visszaadni, miben lehet ilyenkor egy háromgyerekes anya, akit a saját konyhájában, az alvó gyerekei mellett az akkori házastársa ilyesmivel fenyeget (és még mennyi más aljasságot, lelki terrort alkalmazott, arra nincsenek szavak!). Mind a mai napig a fülemben cseng például, ahogy mondja „Válj el, ha akarsz. Takarodj. A ház és a gyerekek maradnak.” Nekem tiszta a lelkiismeretem, nem engedtem a pressziónak, napokon belül összecsomagoltam és elköltöztem, tudva, hogy a gyerekeim úgyis ragaszkodni fognak az édesanyjukhoz. És csak az elköltözésem után, a mindennapos lelki terrorból való kilépéssel kezdődhetett meg az igazi válási folyamat. Persze sok mindent feladtam a szabadulásomért cserébe, de nem volt más választásom. A szakemberek biztosan értik, mire gondolok például a gyermekfelügyelet kapcsán és szívesen járulok hozzá a kutatásaikhoz a saját rémtörténeteim elbeszélésével."

2.

"Magyar Péterrel idén január elején közölték, hogy a Közútban és a Bankholdingban betöltött pozíciói meg fognak szűnni. Tudják, az ilyen típusú pozíciókból volt a hangfelvételeket készítő szabadságharcosnak havonta kb. 3,5-4,5 millió nettó bevétele. Péter ekkor, január 18-a körül egy ún. 24. óra elnevezésű Signal csoportot hozott létre, amelyben Gulyás Gergelyt és engem megfenyegetett, hogy ha nem állítjuk vissza azonnal az eredeti állapotot, akkor ellenséggé válik. Ebben az üzenetben volt egy nagyon fontos állítása, amiért azóta is „hálás” vagyok neki. „Én ennek a rendszernek soha nem ártottam. Kifelé Juditnak sem.” Értik? Kifelé Juditnak sem. Köszönöm, Péter, hogy egyértelművé tetted a kapcsolati erőszak természetét. Kifelé mézesmázosak vagyunk, de amikor kattan a zárban a kulcs, akkor beindul egy másik történet, amit úgysem hisznek majd el… Gergő törölte magát a csoportból, Péter fenyegetéseire nem válaszoltunk, nem reagáltunk. Azt is írta Péter, hogy „Javaslom, húzzuk be a féket.” Mintha magától félt volna. Elképesztő, hátborzongató volt. Innentől kezdve január végéig naponta több típusú fenyegető és hízelgő üzenetet kaptam, illetve nagyban folyt a gázlángozás, ahogy 3-6-15-30 másodperc után eltűnő Signal üzenetekben fenyegett és becsmérelt, amit a saját személyiségi jogaim védelmében nem szeretnék itt közölni. Ami a legszebb volt az egészben, hogy álszent, manipulatív módon az általa kilátásba helyezett következményekért, amit a gyerekek el fognak szenvedni, folyamatosan engem okolt. Egy fontos üzenet még kiemelendő. A könyörgő műfajban Péter a következőket írta nekem: „Még nem írtam alá a lemondásaimat, amit kértek tőlem. Nemcsak a pénz miatt fontos a Közút és az MBH bankos pozícióm, hanem mert ezekhez kapcsolódó cégekkel vannak előrehaladott tárgyalásaim az új munkahelyem kapcsán, amik kirúgás esetén nyilván ellehetetlenülnek.”

Ugye mindenki érti. Emlékszünk, hogy korunk lánglelkű hamis Petőfije mivel lépett a nyilvánosság elé? Hogy ő lemond…aha. Ha pedig itt leírnám, hogy milyen “döbrögikhez” tartoznak azok a cégek, akikkel neki állítólag előrehaladott tárgyalásai voltak akkoriban, ahol ő állásért kilincselt, akkor valószínűleg Magyar Péterünket a március 15-ei tömeg paradicsommal megdobálva zavarná haza… Folytassam, Péter? Tudom még…

Január 31-ig még kaptam néhány érdekes sms-t, hogy pl. „Alea iacta est” meg hogy „Spanyolország felett derűs az égbolt”. Továbbra is elzárkóztam attól, hogy engedjek a fenyegetőzésének, hiszen így nem lehet élni. Nem zsarolhat folyton bizonyos titkos hangfelvételekkel, ha nem intézek neki megfelelő állásokat. Megbeszéltem a családommal, hogy lesz, ami lesz, jöjjön ki bármivel. Ami ezután történt, azt mindnyájan tudjuk.

Persze Péter sem számított rá, hogy időközben a kegyelmi ügy miatt, vállalva a politikai felelősséget, kilépek a közéletből. A Partizán interjú ezért indul a feleségét mindenben támogató, jóságos Magyar Péter karakterrel. Stratégiát váltott. Engem nem tudott már a lista élén megütni, ahogy korábban fenyegetett. Istenem, az egész család öklendezve nézte azt az álszent figurát, ahogy manipulálja a jóhiszemű, szavait kortyoló közönséget, akár 2,5 millió embert!

Mindeközben a nekem írt párhuzamos színi előadás szerint Magyar Péter továbbra sem hagyta abba a becsmérlésemet, fenyegetésemet… hiszen ahogy lassanként felépült a szép üstökös karrierje, egyre veszélyesebbé vált számára a múlt. A múlt, ami nem akart eltűnni és egy nap, egy szimbolikus jegyzőkönyv formájában bekopogtatott. Azért szimbolikus, mert ebből akár több tucat is készülhetett volna, de sajnos a kapcsolati erőszak, akár lelki, akár testi áldozata nincs mindig abban a helyzetben, hogy rendőrt hívjon. A bántalmazó kapcsolatok bonyolult lefutási görbéjéről sok balos nőjogi szervezettel egyeztettem miniszter koromban, sok mindent tudnék a saját életemből is elmesélni. Milyen érdekes, hogy most, hogy egy általuk gyűlölt fideszes miniszterről derül ki, hogy áldozat volt, hirtelen szelektívvé válik az empátiájuk. Hallgatásuk üvölt…de erről is majd a szakmának beszélnék később."

3.

Így érkezünk meg a harmadik eseményhez. Amikor Dezső András, a HVG újságírója megkereste Pétert a rendőrségi jegyzőkönyv ügyében, Péter egy ideges üzenetet küldött nekem, amiben arra akart rávenni, hogy állítsam le őket és tisztázzam, hogy „semmilyen erőszak nem történt egy szokásos házastársi vitán kívül”. Harmadszor sem engedtem a fenyegetőzésének, erre sem válaszoltam semmit. Amikor kiraktam a kapcsolati erőszakos videót a Facebookra, úgy, hogy meg sem szólítottam benne, nagyon bepöccent és újra megfenyegetett. Nem voltam tehát meglepődve. Számítottam rá. De amit tett, az döbbenet. Arra nincsenek szavak."

A bejegyzése végén Varga Judit azt írta, hogy szerinte Magyar Pétert nem érdekli a haza, csak a saját sorsa. "Az árulás lehet izgalmas, de semmiképpen sem lehet alapja valami jónak és nemesnek. Elárulni a családunkat és a barátunkat nem teljesítmény, hanem bűn. Arra pedig már szavak sincsenek, ha az árulást valaki azzal magyarázza, hogy a családja védelmében tette, amit most már nem tud garantálni."

Azt is jelezte, hogy fel van készülve arra, hogy Magyar Péter kegyetlen nárcisztikus dühe mit fog még rá zúdítani, "de én már nem félek Magyar Pétertől. Rettegtem, sírtam eleget" – írta.

"Most, hogy végre visszanyertem a saját életemet, lesz elég időm, hogy a három fiamat felkészítsem arra, hogyan viseljék majd méltósággal egy életen át az édesapjuk árulásának a terhét. Erőss Pál és Mádl Ferenc tiszta, becsületes öröksége után, Magyar Péter új fogalmat teremtett a magyar árulók szótárában" – zárul a Facebook-bejegyzés, amelynek a végére utóiratként azt jegyezte meg Varga Judit, hogy az írása terjedelmi okokból nem tartalmaz minden történetet, de tudja folytatni.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter napirend előtt: vége a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak és a gyűlöletplakátoknak

Magyar Péter napirend előtt: vége a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak és a gyűlöletplakátoknak

Két témát tárgyal az Országgyűlés a keddi napon, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és az utcai politikai plakátok ügyét. Ennek kapcsán Magyar Péter napirend előtt szólt a parlamentben, hosszan fejtegetve a hivatal haszontalanságának összetevőit és a plakáterdő gyerekekre gyakorolt mérgező hatását.

Resperger István: messze a megoldás Iránban, Trump lépéskényszerben

A politikai és stratégiai célkitűzések tekintetében az Egyesült Államok kevés eredményt tud felmutatni, Iránban pedig már jó ideje áruhiány van, egyre több a probléma a gyógyszerellátással, vagyis a lakosság a mindennapi életben is megérzi a konfliktus negatív hatásait – mondta az InfoRádióban a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Biztonságkutató Központjának igazgatója. Úgy véli, a diplomácia terén kellene valamilyen megoldást találni, aminek feltétele, hogy mind a két fél engedjen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.09. csütörtök, 18:00
Grexa Liliana
ukrán nemzetiségi szószóló
Ragadozók között maradhat jámbor növényevő az Európai Unió?

Ragadozók között maradhat jámbor növényevő az Európai Unió?

Gazdasági versenyképesség, technológiai lemaradás, bővítés, korrupcióellenes küzdelem, társadalmi méltányosság, kohéziós politika, intézményi reformok és az Európai Unió geopolitikai mozgástere állt annak a két panelbeszélgetésnek a középpontjában, amelyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Magyar Közgazdasági Társaság szervezett június eleji eseményén. A rendezvény egy megjelenés előtt álló, magyar közgazdászok tanulmányaiból összeállított kötet előzetes bemutatója volt, amely az európai integráció jövőjét vizsgálja több szakpolitikai és intézményi nézőpontból. A beszélgetéseken a szerzők és a meghívott szakértők arról vitáztak, hogy az EU miként őrizheti meg gazdasági, társadalmi és politikai cselekvőképességét a tartós válságok, a globális technológiai verseny, az új bővítési kihívások és a nagyhatalmi átrendeződés közepette. A megszólalók eltérő hangsúlyokkal, de abban egyetértettek, hogy az európai integráció jövője nem pusztán intézményi kérdés, hanem a prosperitás, a döntésképesség és a tagállamok közötti bizalom próbája is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×