Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Infostart

Hatalmas tömeg demonstrált a gyermekek és áldozatok védelmében

A gyermekbántalmazás ellen és az áldozatok védelmében hirdetett demonstrációt péntek estére a Hősök terére több youtuber a kegyelmi ügy kirobbanása, valamint Novák Katalin köztársasági elnök lemondása után. Nemcsak a tér, hanem az Andrássy út is megtelt emberekkel.

A tüntetést online tartalomgyártók szervezték, és felhívásuk szerint azért hirdettek demonstrációt, mert fontosnak tartják, hogy felemeljék a hangunkat az áldozatok védelme, az átláthatóság, az emberi tisztesség és az őszinte társadalmi párbeszéd érdekében. Gulyás Márton a "társadalmi kiállás" házigazdája a rendezvény kezdetén köszönetet mondott a megjelenteknek, hogy kiállnak az áldozatokért és a gyermekvédelem szükséges reformja mellett.

Utána Osváth Zsolt (Zshsowtime) szólalt fel, aki a rendszerszintű problémákra kívánta felhívni a figyelmet – tudósított a helyszínről az Index. Mindenkit arra kért, hogy kövesse be a @bantottak Instagram-oldalt. A cél, hogy a kormány helyett tudjanak cselekedni a gyermekvédelem érdekében – tette hozzá. Hangsúlyozta: nem kormányt jött megdönteni és minisztereket lemondásra felszólítani. Ugyan nem mindegy, hogy kik hozzák a döntéseket, de most jóval fontosabbak azok, akikért a döntéseket kell hozni.

Szabó Márton (Fókuszcsoport) a színpadra lépve arról beszélt, hogy létrehozták a haromkerdes.hu oldalt, ahol az áldozatok segítséget tudnak kérni. Mint mondta, minden gyermek megérdemli, hogy emberhez méltó körülmények között nőhessen fel, hogy minőségi oktatást kapjon, hogy bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják.

„A gyermekbántalmazás, a pedofília no go. Teljesen mindegy, hogy milyen oldalon áll valaki, egy közös biztos, hogy lesz bennünk: hogy bántja a lelkünk az igazságtalanság. (…) Nem csak egyénenként, de együtt is változást szeretnénk” – fogalmazott videóüzenetében Baukó Attila, alias Azahriah, aki nem tudott részt venni a demonstráción.

Tapasztó Orsi (Nemakarokbeleszólni) – örökbefogadó szülőként – azzal kezdte, hogy az ő gyerek már biztonságban van, de sokaknak ez nem adatik meg. „Mik a kéréseink? Hogy minden gyermekotthon kifogástalan hely legyen. (…) Ehhez olyan emberek kellenek, akik felismerik a szexuális visszaélések tüneteit. Szakemberek kellenek. Ellátórendszer, férőhelyek, nevelőszülők kellenek” – tette hozzá.

Fancsikai Eszter (Nemakarokbeleszólni) úgy fogalmazott, hogy „szeretnénk azt hinni, hogy egyszeri eset volt, a mi gyerekünkkel nem történhet meg ez. De ez nem igaz! Óvodában, iskolában, orvosnál, edzésen, intézményben... bárhol megtörténhet.” Közölte, egyetért a miniszterelnökkel: a gyermekbántalmazókat "miszlikbe kell szaggatni". Hozzátette, ha ezt ő teszi meg anyaként, akkor az önbíráskodásnak minősül, ezért van szükség valódi gyermekvédelemre és jól működő jogrendszerre.

Utolsóként Pottyondy Edina lépett a színpadra, aki egyebek mellett azt mondta, hogy „egy ilyen tüntetés nem változtatja meg a világot, de minket megváltoztathat! A gondolkodásunkat, a mentalitásunkat, a tanult tehetetlenségünket. 50 ezer demonstráló nem elég, de egy jó kezdet! Nem az út vége, az eleje.” Véleménye szerint a valódi gyermekvédelmet az oktatás, a szociális és az egészségügyi ágazat, valamint a gyermekvédelmi hatóságok megerősítése jelentené. Szükségesnek tartja olyan szigorú törvény megalkotását, amely az áldozatokat védi.

Gulyás Márton ezután bejelentette, hogy létrehozták az Utcáról lakásba egyesületet: egy hajléktalan gyermek részére alapot hoznak létre, hogy vasárnapig 25 millió forint gyűljön össze, hogy az ő lakhatása megoldódjon.

A tüntetés vége után a Hősök teréről több száz résztvevő átvonult a Lendvay utcába a Fidesz székházához, ahol egy ideig lökdösődött a székházat védő rendőrökkel.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×