Infostart.hu
eur:
385.02
usd:
331.95
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Varga Mihály pénzügyminiszter a 2024-es költségvetési törvényjavaslatról és annak tárgyalási rendjéről tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2023. május 30-án. A jövő évi büdzsé fókuszában a rezsivédelem és a honvédelem megerősítése áll.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Varga Mihály elmondta, mire kellenek annyira a fogyasztási adók

Az adóhatóság sikeresen teljesítette a megújulás, a szemléletváltás feladatát. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által rendezett Nemzeti Adókonzultáció rendezvényen.

A kormány célja az elmúlt 13 évben az volt, hogy az adókat lehetőség szerint ne emeljék, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig az azonnali büntetés helyett inkább figyelmeztet és együttműködik az adózókkal - összegezte az elmúlt évek eredményeit Varga Mihály pénzügyminiszter az adóhatóság rendezvényén.

"2010 óta egy olyan struktúrát állítottunk föl, ahol azt mondjuk, hogy a jövedelmet, munkát terhelő adók mértékét csökkentjük. Ezért beszélünk munkaalapú gazdaságról, ezért van egykulcsos adónk, ezért 15 százalékos az szja, ezért van 9 százalékos társasági adó, hogy ami a közösségi építkezéshez, egészségügyhöz, oktatáshoz, közbiztonsághoz, honvédelemhez kell, azt a fogyasztási-típusú adókból szedje be az állam" - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter. Hozzátette:

ezért magasabb nálunk az áfakulcs, mint más országokban, és ezért fontos az, hogy ezek az adók tisztességesen beérkezzenek a költségvetésbe.

Úgy fogalmazott: miniszterként is meg kell állapítania, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal teljesítette a megújulás feladatát. Hozzáfűzte, a hatóság 17 ezer munkatársa arra törekszik, hogy lehetőség szerint együttműködjön az adópartnerekkel és az ügyfelekkel. Hangsúlyozta, a kormány folytatni fogja a gazdaságfehérítést, és az egyik legnagyobb eredménynek tekinti, hogy jelentős előrelépés tapasztalható ezekben a mutatókban.

Varga Mihály arról is beszámolt, hogy további informatikai fejlesztéseket terveznek, az eredmények közül pedig kiemelte - az online kasszák rendszerének bevezetésén túl - a magánszemélyek bevallásának automatizálását.

Ugyanakkor Vágujhelyi Ferenc, az adóhatóság elnöke arról beszélt, hogy

folyamatban van az elektronikus bérszámfejtés kialakítása, ami nagyobb átláthatóságot, a személyes adatok szuverenitását, szilárdabb társadalombiztosítást tesz lehetővé.

"A Pénzügyminisztérium számára már javasoltam, hogy legyen egy újfajta adóigazgatási eljárásnem, ahol csak adategyeztetést folytatunk az adózóval, semmilyen más vizsgálatot nem tervezünk, de mutatunk a cég kapujában olyan adatokat, amikről köteles elmondani a véleményét - mondta. Hozzátette, azt is: vizsgálják, hogy az ellenőrzési tapasztalatok alátámasztják-e egy ilyen rendszer felállítását, és amennyiben az adópolitikáért felelős államtitkárság azt látja, hogy ez társadalmilag, illetve adópolitikailag indokolt, a NAV fel lesz készülve az új rendszer bevezetésére.

Izer Norber, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az adópolitika jövőjéről elmondta, hogy annak vezérfonalát továbbra is a kevesebb adónem, az adócsökkentés, az egyszerűsítés, a versenyképes rendszer és a partneri viszony kialakítása jelentik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×