Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az est egyik fővédnöke beszél a 777 Közösség Egyesület és a 777blog.hu, 777 OFFLINE EXTRA – A torinói lepel című, John P. Jackson amerikai fizikussal, a torinói lepel kutatójával folytatott beszélgetés előtt a budapesti Erkel Színházban 2018. szeptember 28-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Böjte Csaba Esztergomban: "Nagyapai üzemmódra szeretnék váltani"

A legkisebb sodródó élet és érték a magyar népnek, ezt jelezi a kitüntetésem is - mondta azaz MTI-nek az államalapítás ünnepén Magyar Becsületrenddel kitüntetett Böjte Csaba. A ferences szerzetes Novák Katalin köztársasági elnöktől vehette át a díjat Esztergomban.

Böjte Csaba az elismerést az erdélyi nehéz sorsú gyerekek felkarolásáért, humanitárius tevékenységéért, a gondviselés megélését segítő, nagy hatású tanításaiért és a magyar nemzet lelki megerősödését szolgáló életútja elismeréseként vehette át.

Böjte Csaba kiemelte: a kapott elismerés azt mondja neki, hogy a legelesettebb gyerekek is értékesek a magyar nemzet számára, hiszen a magyar állam azt értékeli, hogy ő ezekhez a gyerekekhez hajolt le.

Hozzátette: a díj nemcsak őt, hanem mindannyiunkat bátorít, hogy "merjünk bekopogtatni a falu végi otthonokba és megszólítani az ott élő gyerekeket, merjünk életközösséget vállalni velük", bízva abban, hogy hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak.

A ferences szerzetes úgy fogalmazott: "teremtő tekintettel kell egymásra nézzünk". A gyerek ugyanis a felnőtt szemének tükrében látja magát. "Ha a szemembe néz és azt látja, hiszem, hogy meg tudja csinálni, akkor elindul, nekiáll", és valóban képes lesz rá. A kis sikerélményekből építkezik aztán, és egyre nagyobb és nagyobb dolgokat vállal majd. Így fejlődünk mindannyian. "Ezért ezzel a bizalommal kell egymást, a nemzetünket és a jövőt is szemléljük".

"Hiszen Isten nem azt mondta, hogy készüljünk a világ végére, hanem hogy imádkozzunk, hogy jöjjön el az ő országa" - tette hozzá.

A terveiről szólva Böjte Csaba elmondta, "nagyapai üzemmódra szeretne váltani".

Ő és munkatársai közel hatezer gyereket neveltek fel, közel "ezer unoka is van már",

és nem nagyon akarnak új gyereket befogadni, inkább a kirepülteket szeretnék utógondozni.

Abban szeretném segíteni az alapítvány otthonaiban felnőtt gyerekeket, hogy családot alapítsanak, akiknek pedig már van, azok ne sodródjanak el a feleségük, férjük mellől és szépen tudják nevelni a gyerekeiket - mondta.

Böjte Csaba szólt arról is, hálás az általa gondozott gyerekeknek, hogy hagyták magukat tanítani, hogy meghallgatták a jót, a szépet.

A ferences szerzetes köszönetet mondott a kollégáinak is, akik az elmúlt 30 évben akár hetekig, hónapokig önkéntesként, akár évekig, évtizedekig munkatársakként dolgoztak az alapítvány otthonaiban.

Szeretné - jegyezte meg, ha le lehetne "nyírogatni" a díj szélét, és mindegyiküknek adni belőle egy darabot.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Orbán Viktor: nem teszek se fél, se teljes fordulatot

Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a párt kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. „Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet” – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a választókerületi rendszernek. Politikai nyilatkozatokat is elfogadtak a migrációs paktumról és a közjogi méltóságok leváltásáról.

Sok a tisztázatlan kérdés a hazai MotoGP-futam jövője körül, a Hungaroring most még nem jöhet szóba

Múlt hétvégén fontos mérföldkövet ért el Balatonfőkajáron Marc Márquez, aki a 100. futamgyőzemét szerezte meg pályafutása során. Vámosi Péter, a motorsportol.hu főszerkesztője szerint sokatmondó, hogy a hétvégén a Slovakia Ringen rendezett kamionversenyen több néző volt, mint a balatonfőkajári gyorsaságimotoros-vb-futamokon, de azt gondolja, ez nem a magyar szervezők hibája. Úgy véli, minél hamarabb megoldást kell találni arra, ki legyen hosszú távon a promóter és a helyszín tekintetében is el lehet gondolkodni valamilyen alternatíván, hogy még többen legyenek a versenyeken.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Óriásiak a háborús károk az ukrán energiarendszerben – A kihívások kezelése modell lehet másutt is

Az orosz–ukrán háború nemcsak a frontvonalakon, hanem Ukrajna energiarendszerében is pusztító károkat okozott. Az ottani tapasztalatok ugyanakkor túlmutatnak a háború keretein: az ukrán energiaszektor kihívásai fontos tanulságokkal szolgálnak minden ország számára, amely fel kíván készülni a háborúkhoz hasonló következményekkel járó egyéb válsághelyzetekre, például kibertámadásokra vagy szélsőséges időjárási eseményekre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×