Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
327.91
bux:
109095.87
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Székely Ádám író, újságíró

Életének 70. évében meghalt a budai Szent Imre-templom gitáros miséinek egyik elindítója.

Az augusztis 11-én elhunyt zenészre emlékezve az orszagut.com portálon azt írták, a budai Szent Imre-templomban 1970 húsvétján tartották az első beatmisét. Székely Ádám a templommal szomszédos József Attila Gimnáziumban tanult, érettségije évében, 1972-ben, Mák címmel komponált egy rockoperát, amelyet a gimnázium dísztermében, majd a Marczibányi téri művelődési házban nagyzenekarral, tánckarral és kórussal adtak elő.

Ének-magyar szakos tanári diplomát szerzett. Ő szerkesztette a Helikon kiadásában megjelenő sorozat egyik, Márai-publicisztikákat tartalmazó kötetét.

A rendszerváltásig tanított, majd az Új Magyarországnál és a Pest Megyei Hírlapnál dolgozott. Tagja volt az MTI tanácsadó testületének és munkatársa volt a Közszolgálati Közalapítványnak, főszerkesztője az Új Budának, az utolsó években pedig a Gondolát szerkesztette.

Utolsó szerzeményét a 2021-ben elhunyt Tihanyi Gellért klarinétművész gyászmiséjére komponálta.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×