Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Simon Luca nézegeti a tanszercsomagot családja soroksári kertjében, amelyet az Ökomenikus Segélyszervezet állított össze és a posta segítségével jutott el hozzájuk 2013. augusztus 27-én. Iskolakezdés együtt! elnevezéssel indított segélyakciót a 1353-as adományvonalán az Ökumenikus Segélyszervezet, hogy ezer rászoruló diák számára nyújthasson jelentős, fejenként tízezer forint értékű segítséget a tanévkezdéshez. A segélyakció partnere, a Magyar Posta augusztus 27-én megkezdte a csomagok kézbesítését.
Nyitókép: MTI Fotó: Beliczay László

Erről a pénzről lehet, hogy nem is hallott, pedig sokat segít az iskolakezdés előtt

Többféle támogatást igénybe lehet venni az iskolakezdéshez - hívja fel a figyelmet legújabb kampányában a Magyar Nemzeti Bank. Segítenek a katolikusok is.

Az iskolakezdés sokba kerül, a magas infláció és az árak miatt idén még többe, de hogy pontosan mennyibe, azt nehezen határozható meg, hiszen attól függ, hogy mi mindent számolunk bele a kiadásokba.

Az idősebb diákok esetében a tanszerek mellett pénzbe kerül a kollégium vagy az albérlet, de ősszel gyakran szükség van új ruhákra is, nem beszélve a tandíjról. Az sem mindegy, hogy 99 forintos vagy 1000 forintos füzetet veszünk a gyereknek.

Az biztos, hogy egy általános iskolát megkezdő tanuló esetében 50 000 Ft-nál olcsóbban nemigen úszható meg a tanév kezdete. Vannak azonban támogatások, amelyeket igénybe lehet venni - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank, amely Pénztárcabarát iskolakezdés címmel fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indított - mondta az InfoRádióban Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője.

Körülbelül egymillió egészség- és önsegélyező pénztári tag van Magyarországon, ők akár 237 000 forintnyi beiskolázási támogatást is igénybe vehetnek, ha az egészségpénztári számlájukon van ekkora összeg. Ráadásul ennek az ötöde, 46 400 forint gyakorlatilag ingyen van, mert az állam szja-kedvezményként visszajuttatja nekik.

Nagyon széles a paletta, amire ezt igénybe lehet venni: egészen óvodás kortól kezdve 25 év alatti diákokig ruházattól kezdve taneszközök, tankönyvek, de

akár a felsőoktatási tandíj vagy kollégiumi albérlet költségek is szóba jöhetnek.

Az igénybevétel feltétele egyebek közt a tanintézmény látogatásának igazolása, a tanév első napját legfeljebb 15 nappal megelőző vásárlási számlák becsatolása, illetve, hogy a pénztári megtakarítás előzőleg legalább 180 napja legyen a számlán. Aki a mostani kezdetről lemarad, a következő szemeszternél tudja felhasználni az egészségpénztári költését.

A nemzeti bank tájékoztató kiadványokkal és kalkulátorral is segíti az iskolakezdésre készülő családokat - tette hozzá a szóvivő. Binder István úgy fogalmazott: képzeljük el a háziasszonyok régi kockás füzetét, modernebb elektronikus-digitális kiadásban. A program fölajánlja mindazon költéseket, ami egy háztartásban fölmerülhet, a másik oldalon rákérdez a bevételeinkre, és ez alapján meg tudja becsülni, hogy az adott háztartás mekkora büdzsével rendelkezik és vannak-e olyan rendelkezésre álló lehetőségek - az előbb említett egészségpénztári lehetőség mellett -, amely ilyenkor segít a családot. Például, hogy van-e lehetséges pályázat vagy támogatás, amivel kiegészíthető a családi büdzsé a beiskolázáshoz, illetve hogy a családi pótlék hamarabb fog megérkezni,

már augusztusban ott lesz a családok számláján a szeptemberi családi pótlék.

A hitelfelvételt és a bankválasztást is online kiadványokkal segíti a jegybank, emlékeztetve a fogyasztókat, hogy minden kölcsönt vissza kell fizetni, ezért érdemes összehasonlítani a különböző pénzintézetek akciós ajánlatait. A döntést pedig csak a THM, vagyis a teljes hiteldíjmutató ismeretében szabad meghozni - mondta az InfoRádiónak Binder István a Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×