Idén is kiválasztották az év legjobb fagylaltjait, de a verseny apropóján egészen formabontó fagyikat is lehetett kóstolni Komáromban.
A balatonmáriafürdői Florida fagyizóban készített sütőtökös mandula, dió variációkkal nyerte a Komáromban megrendezett év fagylaltja versenyt - közölte a Magyar Cukrász Ipartestület. A tájékoztatás szerint az aranyérmes édességet Somodi János készítette, az ezüstérem a nagykanizsai Da Crema fagyizóban dolgozó Wilheim Dávid kávés csokoládéjának, míg a bronzérem a balatongyöröki Promenád kávéház munkatársa által készített "bana-nut" fantázianevű fagyinak jutott.
Az Ipartestület idén "mentes" kategóriát, valamint a csokoládé világnapja alkalmából külön "csokoládé" kategóriát is indított, ezek aranyérmét a székesfehérvári Krém cukrászda munkatársai, Kovács Roland és Végh József szerezték meg, a győztes fagyik a mandulakert és a sós karamellás körte elnevezést kapták.
Az idei versenyen az alapanyaggyártók, forgalmazók versenyére is sor került, valamint különdíjakat is kiosztottak, emellett a bemutatókon olyan különlegességeket is megismerhettek a látogatók, mint a "túrós csusza fagylalt szalonnával", vagy a "sajtos-tejfölös lángos fagylalt", valamint bemutatkozott a Gelato Europe Cup - Fagylalt Európa-bajnokságon bronzérmet nyert magyar csapat "mogyoró, tonkabab, feketeribizli" fagylaltja is - írták.
A közönségzsűri tagjai Vajda Luca kézilabdázó, a Konyhafőnök műsor döntőse, Dezsereczky István nehézsúlyú birkózó világbajnok, Komáromi Tibor, világ- és Európa bajnok birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség korábbi elnöke, Proczeller Tamás, a KomGasztro műsorvezetője és Sági Szilárd gasztrokibic voltak. Az idén 25 éves verseny - amelyet ezúttal egy városi rendezvény keretében rendeztek meg - célja a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva az emberekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt. Az év fagylaltja versenyre idén öt kategóriában összesen 81 fagylalt nevezett, kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának - olvasható a Magyar Cukrász Ipartestület közleményében.
A fejlemények és a reakciók alapján úgy tűnik, Washington és a helyi lakosság zöme politikai rendszerváltást akar Iránban – mondta az InfoRádióban a biztonságpolitikai szakértő. Úgy véli, komoly okok miatt sem történhet meg Ali Hamenei ajatollahhal az, ami Nicolás Maduróval Venezuelában.
Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.
Csütörtök délelőtt Gulyás Gergely és Vitályos Eszter kormányinfót tart, ahol a közelgő választásoktól a költségvetési helyzeten át az uniós ügyekig több aktuális kérdés is napirendre kerülhet.
Már több mint 2500 halálos áldozata van az Iránban december végén kirobbant tüntetéseknek, közölte szerdán az Egyesült Államokban működő Human Rights Activists News Agency.