"Ötéves voltam mindössze, amikor nagyapám arról beszélt nekem, hogy az életünket el kell ajándékozni, mert az élet Isten ajándéka, és senki sem tarthatja meg magának. A Jóisten gondolata az, hogy egymás életét gazdagítsuk azáltal, hogy egymásért élünk. Ez volt az első üzenet a Jóistentől" – mondta el az InfoRádióban Kozma Imre atya irgalmasrendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója.

Az atya másfél éves korában veszítette el édesapját, édesanyjának egyetlen lehetősége maradt, hogy hazamenekül vele a szülői házba. A nagy veszteségről még fogalma sem volt akkor, és csak később döbbent rá, hogy ez mekkora ajándéka volt Istennek. Egy nagy családba került, ahol a szeretet cselekedetei kézzelfoghatók voltak, és ebben családközösségben éledezett és indult el a másik ember felé. "Ez már az első lépés volt ezen az úton" – mondta Kozma Imre atya.

A papi szemináriumban töltött időre úgy emlékezett, mint a "legboldogabb évekre" életében, egy olyan időszakra, amikor semmi mással nem kellett törődnie, csak azzal, ami érdekelte.

"Semmi gondom nem volt, mert minden egzisztenciális feltételt biztosítottak, bár nagyon szerények voltak akkor ezek a feltételek, de én nekem ez is a világ legnagyobb gazdagságát jelentette, mert Istennel való kapcsolatomat építgettem. Csak tanulni kellett és semmi mást, és készültem arra, hogy egyszer majd olyan úton járhatok, amely úton emberekkel találkozhatom, és

együtt kereshetem majd mint pap az emberekkel az Istent."

Az atya szerint az "égvilágon semmi sem változott" abban, ahogyan a hivatására tekint, bár a gyémántmisén néhány eseményt felidézett, amikor ezen az úton már a szeminárium befejezésekor is "egy nagy pofont kapott". Az egyik főpap ugyanis – aki úgy gondolta, hogy fegyverrel kell a békéért harcolni – azt mondta, hogy ha tudta volna, hogy ő így gondolkodik, akkor megakadályozta volna a pappá szentelését. Mindez a szentelés után egy hónappal történt.

Akadályok közt segítség az úton

Kozma Imre atya akkor fejezte be a szemináriumot, amikor Kádár János megkötötte a vatikáni szerződést. Ennek egyik hozadéka volt, hogy fiatal papok posztgraduális képzésre mehettek Rómába. Az esztergomi szemináriumból az első alkalommal őt jelölték ki, de akkor közölték az egyházmegye kormányzójával, hogy "majd az megy ki Rómába, akik az egyházügyi hivatal alkalmasnak ítél".

Róma helyett így Dorogra került, ott kezdődött el a papi élete. Sok-sok ilyen esemény volt, a legutolsó az a Zugligeti Plébániára való visszaköltözése előtt két hónappal történt, amikor Lékai László bíboros közölte vele, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal nem járul hozzá a papi szolgálatához, és civil állást kell keresnie. "Utána – mert azért mégiscsak Isten a történelem ura – sikerült az ezen az úton megmaradnom, és aztán egy új élet kezdődött a Zugligeti Plébániára kerülésemmel" – emlékezett vissza.

Úgy véli, a plébánián megépíthették a Istent kereső közösséggel azt a fajta egyházközséget, ami szívében élt, amit úgy fejezhető ki, hogy "nincs keresztényi élet karitatív cselekedetet nélkül". Ebből nőtt ki a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, és számtalan megnyilatkozás. "Nekem a Jóisten megadta azt a bátorságot és erőt, hogy nem tudtak megállítani ezen az úton, és eljutottam a gyémántmiséig" – mondta Kozma Imre atya.