Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Karácsony Gergely/Facebook

Karácsony Gergely bejelentést tett a fővárosi lakógyűlésről

A főpolgármester közlése szerint 9 százalékos részvétel mellett, sikeresen zárult az első Budapesti Lakógyűlés.

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán jelentette be, hogy véget ért a Budapesti Lakógyűlés szavazás.

A főváros vezetője úgy véli, hogy sikeresen zárult Budapest történetének legnagyobb részvételi szavazása, az első Budapesti Lakógyűlés, mivel 136 435 budapesti adta le szavazatát online, ami a szavazásra jogosultak több mint 9 százaléka.

Karácsony Gergely kijelentette hogy az első Budapesti Lakógyűlés érdemben különbözik a kormány nemzeti konzultációjától, "mert az az emberek megvezetése, ez pedig a budapestiek megkérdezése". A budapesti főpolgármester azt is közölte: ő megteszi, amit vállalt, a város jövőjéről szóló döntéseket a budapestiek akaratának megfelelően hozzák majd meg.

"Ez az eredmény egyértelmű kötelezettséget ró minden döntéshozóra, rám is, másokra is. Napnál világosabb tehát, hogy a budapestiek akarata elől kitérni mostantól nem lehet. Igaz ez a kormányzati sarc befizetésére éppúgy, mint a Lánchíd közlekedési rendjére és a Lánchídra megígért kormánytámogatás kifizetésére" - közölte a politikus.

A Budapesti Lakógyűlés szavazás részletes eredményeit kedden ismerteti a főváros vezetése.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Szakértő: hazánkban a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyike a korrupció

Tízből négy magyar a három legsúlyosabb társadalmi probléma egyikének tartja a korrupciót, ennél csak az inflációt és az egészségügy állapotát ítélik égetőbbnek – a többi között ez derült ki az Integritás Hatóság „Tiszta úton” kutatásából. Magyarországon ez az első reprezentatív felmérés, amely a korrupcióval kapcsolatos lakossági tapasztalatokat és attitűdöket vizsgálta. A részletekről Vajda Kinga, az Integritás Hatóság Tiszta úton című kutatási programjának vezetője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×