Infostart.hu
eur:
361.54
usd:
315.27
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Pixabay

Ágazati helyzetkép: a konferenciaturizmus és a keleti vendégek hiányoznak még

Bár az ázsiai, az orosz és a tengerentúli vendégek továbbra is hiányoznak, a budapesti turizmus jóval erősebb lehet ezen a nyáron, mint volt tavaly – mondta az InfoRádiónak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Kedvezőnek tűnik egyelőre az idei turisztikai év Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint.

"Az már most kijelenthető, hogy a budapesti turizmus jóval erősebb lehet, mint a tavalyi; ha visszaemlékszünk, 2022 első negyedéve még a Covid által sújtott volt, reméljük, ebben most azért nagy javulás lesz.

A hazai utazások tekintetében pedig az látszik, sokan úgy gondolták, hogy érdemes Magyarországon maradni, utazni,

egyre többen választják ezt pihenőidőszakban. Azt gondoljuk, jó időszaknak nézünk elébe" - mondta az InfoRádióban szállodai információkra, trendekre hivatkozva.

Azt persze még kevesen döntötték el, hogy a nyári időszakban hová utaznak, de Flesch Tamás szerint " a folyamatos edukáció és az emberek tapasztalatai" arra vezettek, hogy akkor lesz olcsó egy nyaralás, ha az emberek korán eldöntik, mikor pihenjenek és hol, ráadásul annál nagyobb szállodaspektrum áll rendelkezésre.

Hogy a külföldiek számára vonzó úti cél-e Magyarország - az ukrajnai háború szomszédsága ellenére -, arról azt mondta, az európai vendégek számára mindenképpen, de a tengeren túli vendégek hiánya még mindig látszódik.

"Abban bizakodunk, hogy az év második felére már az Egyesült Államokból is javulhat már a vendégforgalom. Sajnos nagyon hiányoznak a kínai és az orosz vendégek, és jóval kevesebb a dél-koreai vendég is. Ez az, ami komoly hiányt mutat."

És a konferenciaturizmus sem tudja még azt a szintet elérni, amit szeretnének.

Összességében: "nem tartunk ott, ahol a Covid előtt tartottunk".

"Nagyon nehéz is az adatokat összehasonlítani, mert

az utolsó Covid előtti év négy éve volt, ami rekordot hozott, de így is a közelében vagyunk.

Tavaly már csak 20 százalékkal volt kevesebb, most meg már csak tizenpárral. Közeledünk. Ha helyreállna a világ rendje, az nagyot segítene nekünk is" - utalt a háború körüli problémákra Flesch Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×