eur:
394.38
usd:
371.56
bux:
0
2024. április 16. kedd Csongor
Nyitókép: Unsplash

Rétvári Bence: a szülők elégedettek az iskolával

Több mint 130 ezren küldték vissza a szülői konzultációs kérdőívet, a válaszadók döntő többsége elégedett az iskolával és a tanárokkal, nyugodt szívvel engedi az oktatási intézménybe a gyerekét - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence az állami televízióban emlékeztetett, nyáron és ősszel a pedagógusokat kérdezték meg.

A szülőknek küldött kérdőíves felmérés legfőbb tanúsága az, hogy a döntő többség, a válaszadók 61 százaléka a legjobbnak, négyesnek vagy ötösnek értékelte az iskolát; míg 65 százalék szerint teljesen objektíven értékelik a tanárok a gyerekét - közölte az államtitkár.

A konzultációból kiderült az is: a szülők a legnagyobb problémának azt érzik, ha van az osztályban magatartásproblémákkal küzdő gyerek. A válaszadók 40 százaléka szerint egy-két ilyen van egy osztályban; 18 százalék szerint kettő-négy; 7 százalék szerint ötnél is több.

Az is világossá vált: a gyerekek egy-három órát töltenek a házi feladatok végzésével; 22 százalék mondta azt, hogy kevesebb mint egy órát. A válaszadók 60 százaléka mondta azt, hogy van az iskolában jó, ingyenes sportolási lehetőség; 44 százalék azt, hogy van művészeti óra; 46 százalék szerint az iskola szervez elegendő, tanórán kívüli aktivitást.

A különórával kapcsolatos kérdésre sokan nem válaszoltak, de aki igen, 24 százalék mondta azt, hogy jár magántanárhoz a gyereke.

Rétvári Bence elmondta, a legmegosztóbb kérdés a demonstráció volt, különösen az, hogy gyerekek is részt vettek benne. A szülők nagy része egyáltalán nem akart foglalkozni a témával.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy jövőre 21 százalékos pedagógus béremelést terveznek, amiből 10 százalékot költségvetési forrásból megelőlegeznek, a többit akkor tudják odaadni, ha megérkeznek a "Magyarországot megillető" brüsszeli források.

A tervek szerint a jövő év után újabb 25, majd 29 százalékos emelés jön majd, így 25 hónap alatt 75 százalékos béremelés történne meg, 777 ezer forintra nőne a pedagógusok átlagbére. "Ha ez megvalósul, minden idők legnagyobb béremelése lesz" - fogalmazott.

Az államtitkár elmondta, a múlt héten négyszáz pedagógus és iskolaigazgató jelenlétével zajlott le a köznevelési konzultáció, ahol az derült ki, a kezdőbért szükséges a leginkább emelni, illetve a bértáblánál nemcsak az életkort, a pályán eltöltött éveket, hanem az egyéni teljesítményt is jobban figyelembe kell venni.

A konzultáción felmerült egyebek mellett a tankerületek kérdése is, amelyet - közlése szerint - többen kritizáltak. Voltak ugyanakkor, akik azt mondták, így legalább kiszámíthatóan kapják a fizetésüket, mert a korábbi rendszerben volt, hogy a fenntartó önkormányzat három hónapig nem tudott utalni.

"Példaértékű párbeszéd zajlott" - jelentette ki Rétvári Bence.

Címlapról ajánljuk
Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Egeresi Zoltán az Arénában: súlyos üzenetet kapott Erdogan, de a hatalma nincs veszélyben

Recep Tayyip Erdogannak ez lehet az utolsó ciklusa államfőként, hiszen a török alkotmány szerint nem indulhat több alkalommal a pozícióért. 2028-tól valóban új elnöke lesz Törökországnak? Erről, valamint a március 31-i önkormányzati választások jelentőségéről is beszélt Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Újra támad az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Jön a Portfolio következő lakossági befektetési eseménye, a Portfolio Investment Day 2024, május 16-án újra minden a pénz körül forog, várjuk azokat, akik a legtöbbet szeretnék kihozni megtakarításaikból! Előadóink cégvezetők, pénzügyi vezetők, portfóliómenedzserek, elemzők és profi befektetők, akiktől releváns befektetési ötleteket szerezhetnek a jelenlévők. A konferencián kiemelten foglalkozunk a kriptopiaccal, a téma elismert hazai szakértőivel fejtjük meg, mibe érdemes most befektetni, és beszélgetünk egy olyan kriptotraderrel is, aki már több mint hat éve kizárólag tőzsdei kereskedésből él. A rendezvényen az előadók között lesz többek között a Cápák között című műsorból ismert Balogh Petya és Orbók Ilona is. A rendezvényen való részvétel regisztráció után ingyenes. Az eseményre itt lehet regisztrálni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×