Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Megtalálták a Visegrádnál eltűnt lány holttestét

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

A Duna budapesti szakaszán találták meg péntek délelőtt a szerdán Visegrádnál eltűnt lány holttestét - közölte a rendőrség.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint kajakozók bejelentését követően délelőtt 10 óra körül a folyó fővárosi szakaszán, az Újpesti vasúti híd közelben találták meg a holttestet a vízirendészek.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyben a BRFK közigazgatási hatósági eljárást folytat - tették hozzá.

A BRFK sajtóügyelete szerda este közölte: három testvér fürdőzött a folyóban a visegrádi kompkikötőnél, a 16 éves fiú és 7 éves húga ki tudott jönni a vízből, de 17 éves nővérük már nem.

A fiatalok üzemi területen mentek a folyóba, ahol tilos fürödni, szüleik nem voltak velük. A lányt a rendőrök több hajóval, szonárral és búvárokkal, civilek segítségével keresték - tudatták.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×