Infostart.hu
eur:
380.45
usd:
322.91
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: a helyzet rendkívül törékeny

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.

A miniszter a megbeszélés szünetében tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországnak Ukrajnával szomszédos országként az a legfontosabb szempont, hogy ne terjedjen tovább a háború, ezért "kifejezetten jó hír", hogy éppen ez a szövetség legnagyobb tagjainak álláspontja nyomán kikristályosodó közös álláspontja.

A NATO-ban "mindenki tudja, hogy Magyarország a béke pártján áll" és szomszédos országként "speciális helyzetben" van - mondta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy

"a józan ész hangja szerencsére elég erős" a szövetségben.

Kiemelte, hogy a NATO védelmi szövetség, "nekünk pedig az az érdekünk és legfontosabb feladatunk, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar embereket". Hozzátette: az az álláspont is széles körű támogatást élvez, hogy mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerüléséért. A helyzet "rendkívül törékeny", és "fokozott óvatosságra van szükség", ezért "természetesen értjük és tiszteletben tartjuk", hogy "jó pár" tagország fegyverszállításokkal is segíti Ukrajnát, de nagyon fontos, hogy ezekre a szállítások "ne NATO-keretben" valósuljanak meg. A tagok egyet is értenek abban, hogy "a NATO nem szállít fegyvereket ebbe a konfliktusba". Magyarország is azért döntött úgy, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnába és nem engedi át területén a közvetlenül Ukrajnába tartó szállítmányokat, mert ezzel biztostani lehet, hogy az ország ne sodródjék bele a háborúba - fejtette ki a miniszter.

Mint mondta, a tanácskozáson elhangzott az is, hogy az eszkaláció és a "bizonyos félreértésekből adódó tragikus következmények" elkerülése érdekében

fenn kell tartani "a stratégiai kommunikációt Oroszországgal".

Magyarország ezt teljes mértékben támogatja, és üdvözli, hogy a héten közvetlenül egyeztetett telefonon az amerikai és az orosz védelmi miniszter.

Szijjártó Péter a válság humanitárius vonatkozásaival kapcsolatban elmondta: a tanácskozáson ismertette, hogy megközelítette a 700 ezret az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültek száma Aláhúzta: "természetesen beengedünk mindenkit, aki a háború elől menekül, és el is látjuk őket". Hozzátette: a háborús helyzet "dinamikája" alapján nem csökken az érkezők száma, de Magyarország készen áll segíteni mindenkinek, akinek a háború miatt menekülnie kell.

A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson "érintőlegesen" az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről is volt szó, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy "értelmetlen" olyan szankciókat hozni, amelyek "jobban fájnak saját magunknak, mint annak az országnak, amellyel szemben kivetnénk". Hangsúlyozta: Magyarország továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy mivel "nem a magyar emberek tehetnek ennek a háborúnak a kitöréséről, ezért nem is várhatja el senki, hogy a magyar emberek fizessék meg a háború árát".

A finn és a svéd csatlakozási törekvésekről szólva kiemelte, hogy Magyarország mindig is támogatta a "nyitott kapuk politikáját", de tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett "érzékenységekre" is.

Szijjártó Péter a NATO tervezett új stratégiai alapdokumentumával összefüggésben kiemelte, hogy a keleti mellett a déli "biztonsági kihívásokról", a terrorizmusról és illegális migrációról sem szabad megfeledkezni. Kifejtette: a terrorszervezetek igyekeznek kihasználni, hogy Európa figyelme az ukrajnai háborúra irányul, és mivel Oroszország és Ukrajna is a legnagyobb gabonaexportőrök közé tartozik, a konfliktusuk miatt csökkenő kivitel súlyos élelmezési gondokat okozhat eleve kevéssé stabil térségekben. Ez pedig a szélsőségek és a terrorizmus erősödéséhez vezethet, aminek hatására újabb migrációs hullámok indulhatnak el - mondta a miniszter.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×