eur:
415.38
usd:
403.34
bux:
81293.66
2025. január 8. szerda Gyöngyvér

Az adományokkal üzletszerűen visszaélőket szűrik ki a rendőrök

A BRKF együttműködik a karitatív szervezetekkel.

A rendőrök - a menekültek védelmében - az ukrajnai háború elől menekülőknek szánt adományokkal üzletszerűen visszaélőket szűrik ki a budapesti pályaudvarokon felállított segélypontoknál - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

A BRFK "határozottan visszautasítja" azt a híresztelést, amely szerint a Nyugati pályaudvaron felállított segélyponton származás alapján igazoltatják az ott sorban állókat - írták.

"A BRFK kijelenti: a rendőrök részrehajlás nélkül nyújtanak segítséget az Ukrajnából érkező menekülteknek" - tették hozzá.

Az adományokért jelentkezőktől olyan esetekben kérnek okmányokat a fővárosi pályaudvarokon, amikor felmerül, hogy valaki az adományozók jóhiszeműségével visszaélve, az igazán rászorulók elől, sokadik alkalommal próbál elvinni nagy mennyiségű adományt. A rendőrök egyre gyakrabban találkoznak ugyanis olyan, bejelentett magyarországi lakcímmel rendelkező emberekkel, akik a háború elől menekülők közé vegyülnek és azok elől veszik el az adományokat, akiknek valójában szánták - közölték. Egyesek - folytatták - arra sem sajnálják a fáradtságot, hogy Budapestről vidéki vasútállomásra utazzanak, és a fővárosba tartó vonatra felszállva újra és újra csomagokat vegyenek fel a segélyponton.

A BRKF együttműködik a karitatív szervezetekkel, hogy megelőzzék a visszaéléseket - zárták közleményüket.

Címlapról ajánljuk
Aczél Petra: az ember a jövő kulcsa, nem a technológia
aréna

Aczél Petra: az ember a jövő kulcsa, nem a technológia

Az elmúlt 25 év fejlődéséről, a következő negyedszázad várható kihívásairól és a jövőbelátás nehézségeiről is beszélt Aczél Petra kommunikációs szakértő, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektorhelyettese az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.08. szerda, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×