Infostart.hu
eur:
386.35
usd:
330.8
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, megválasztott európai parlamenti (EP-) képviselője (j) és Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, az Együtt-PM politikusa a pártszövetség eredményváróján Budapesten, egy Dob utcai szórakozóhelyen az európai parlamenti választás napján, 2014. május 25-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Városháza-ügy: megszólalt Bajnai Gordon – egy hangfelvételen is

A volt miniszterelnök egy kiszivárgott hangfelvételen arról beszél, hogy van szándék a főváros vezetésében a Városháza értékesítésére, és erről a fővárosi vagyonkezelő vezetője feletti szinten is egyeztetett. Bajnai Gordon megszervezett titkosszolgálati akciót sejt a háttérben.

Csütörtökön ismét jelentkezett a Városháza eladásáról információkat szivárogtató Anonymus-maszkos alak, aki ezúttal hangfelvétel helyett egy fényképet tett közzé, amelyen az eddig publikált hangfelvételeken hallható Gansperger Gyula és Bajnai Gordon volt miniszterelnök látható együtt.

„Azt hittem, végre felfogták. De úgy látszik, még mindig nem érti a főváros vezetése, hogy miről is van itt szó. Pedig megvolt a lehetőség, hogy őszintén elmondják az igazságot. Ehelyett mindent és mindenkit letagadnak, és sebtében összehívott sajtótájékoztatón próbálnak előre menekülni. De minden hiába, lassan be kellene vallani a dolgokat" – mondja a felvételen a férfi, és azt állítja, a főváros jó pár ingatlanját akarta közvetítők révén értékesíteni, és a Városháza miatt már legalább öt külföldi hátterű befektetői csoporttal tárgyaltak, és szerinte erre bizonyíték is van. Ehhez adalékként csatolta a fényképet, amely önmagában persze egyelőre nem tesz hozzá sokat a rejtélyes ügyhöz.

Erre Bajnai Gordon egy Facebook-posztban reagált, és leírta, hogy szerinte egy titkosszolgálati akció áldozata lett, amikor a fénykép készítése idején találkozott Gansperger Gyula vállalkozóval. Mint fogalmazott, az üzletember azzal kereste meg, hogy vállalkozása a leggazdagabb magyarországi befektető család által irányított cégcsoporttal működik együtt ipari infrastruktúra és ingatlanfejlesztési projektekben, és az egyik fő tulajdonosa szeretne bemutatkozni neki személyesen is. A találkozóra a nyár végén került sor, a cégcsoport székhelyén.

„Vélhetőleg itt készült a Fidesz-médiában ma publikált fotó (amely leginkább a felvétel készítőit leplezi le: nyilvánvalóan egy gondosan előkészített titkosszolgálati jellegű megfigyelési akció, tudatos provokáció zajlott)” – írja Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök állítása szerint a megbeszélés egyik témájaként kérték ki a véleményét a budapesti Városházával kapcsolatos fejlesztési elképzelésük politikai megvalósíthatóságáról, esélyeiről.

"Először világossá tettem, hogy ebben az ügyben nincs befolyásom, közvetítői szerepem. A beszélgetés során azt is kifejtettem, hogy az én helyzetértékelésem szerint egy ilyen szimbolikus jelentőségű épületet érintő beruházás a jelenlegi irracionális politikai környezetben mindenképpen politikai támadások kereszttüzébe kerülne. Végezetül hangsúlyoztam, hogy függetlenül az aktuális helyzettől, egy ilyen fejlesztés csak átfogó politikai konszenzus mellett, és teljesen átlátható folyamatban lehetne egyáltalán megfontolás tárgya a döntéshozók részéről” – írta, és hozzátette, a találkozót követően további kapcsolatfelvételre nem került sor.

Bajnai Gordon posztja után újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra az Anonymus-maszkos ismeretlen, aki az Index által közölt felvételen azt mondja, sikerült kiugrasztania a nyulat a bokorból, és hogy az exkormányfő nem mindenben mondott igazat.

A hangfelvételen Bajnai Gordon hallható, aki egy ismeretlennel arról beszél, hogy van ingatlanfejlesztői érdeklődés a Városháza iránt, és a Fővárosi Önkormányzatban is megvan még a szándék, hogy egy esetleges ingatlanfejlesztés után egy kisebb és modernebb épületbe költözzenek. A volt miniszterelnök a felvételen elmondja, hogy a Városháza-projekt ügyében beszélt azzal, aki jóval Barts Balázs, a Fővárosi Vagyonkezelő Központ Zrt. vezetője felett felett áll, de Bajnai neveket nem említ.

„Erre van egy belső számításuk, hogy az egész önkormányzat elférne itt, egy újonnan épített, modern irodai szárnyban, és ezt lehetne fejleszteni egy szálloda, iroda, vagy bármilyen lakás, ami a fejlesztő elképzelése” – mondja a felvételen Bajnai Gordon, és amikor előkerül a kérdés, hogy van-e szándék a Városháza értékesítésére, akkor azt mondja, hogy "én annyit tudok, hogy jelzem még egyszer a Tordainak, hogy én úgy hallottam, hogy van szándék továbbra is". (Tordai Csaba a főpolgármester tanácsadója és a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági elnöke.) Róla azt mondja még Bajnai Gordon, hogy "gyakorlatilag két ember üzemelteti ma a Városházát, ő az egyik".

Az előzmények

Mint ismert, az Index írt először egy szerződésről, amely szerint a fővárost vezető koalícióhoz köthető üzleti körök eladnák a Városházát, de Karácsony Gergely főpolgármester tagadta az állítást, és azt állította, hogy csak különböző hasznosítási verziók készültek, és végül a főváros ügy döntött, nem adja el az ingatlant. A később kiszivárgó hangfelvételek tanúsága szerint azonban még idén májusban is eladásra kínálta a Városházát Barts J. Balázs, a főváros vagyonkezelőjének vezérigazgatója.

Ezek után Karácsony Gergely fegyelmiben részesítette a vezérigazgatót, mivel a főpolgármester állítása szerint a tudta és engedélye nélkül a Városháza eladásáról beszélt a BFVK vezetője, amikor elvileg már döntés született arról, hogy nem eladó az ingatlan.

Aztán egy újabb hangfelvételen vélhetően Gansperger Gyula beszél idén október 6-án egy ismeretlen férfival arról, hogy Berki Zsolt – aki a korábbi felvételek szerint állítólag szerződést kötött a Városháza eladására egy ingatlanirodával – "frontol" az ügyletekben, azaz a nevét adja egy háttérben maradó vevő helyett, és felbukkan az állítólagos történetben egy Berki József nevű ember is, aki „a testvére vagy az unokatestvére” Zsoltnak. Berki Józsefről azt mondja a beszélő a felvételen, hogy korábban Kiss Péter szocialista politikus jobbkeze volt, még abban az időben, amikor Budapest jelenlegi főpolgármester-helyettese, Kiss Ambrus volt Kiss Péter titkárságvezetője, és szerinte ők egyfajta "jutalékos rendszert" működtetnek a Városházán. A fővárosi vezetők visszautasították a korrupciós vádakat, egyúttal feljelentést és sajtó-helyreigazítási pereket helyeztek kilátásba.

A Városháza ügyéről megkérdezték Gulyás Gergelyt is a csütörtöki Kormányinfón, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány ilyen ügyekkel nem foglalkozik, de hozzátette, szomorúan látják azt a káoszt, hogy a főpolgármester állítása szerint nem is tud arról, hogy el akarják adni a munkahelyét. "Ráadásul az volt a választási ígéret, hogy az épületet felújítják, az udvarán pedig közparkot létesítenek, de egyik sem valósult meg" – mondta a miniszter.

Egy másik kérdésnél kifejtette: szerinte az, hogy a vagyonkezelő vezetője megúszhatta egy figyelmeztetéssel, azt mutatja, hogy Karácsony Gergelynek mégis lehetett tudomása az eladási szándékról, különben súlyosabb lett volna a büntetés.

Az ügyben már több eljárás is indult, Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda már elrendelte a nyomozást, de hivatali vesztegetés miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Városháza-ügyben Volner János független országgyűlési képviselő is.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt héten a geopolitikai hírekre figyeltek a befektetők, és úgy tűnik, hogy ez ezen a héten sem lesz másképp, hiszen a hetek óta tartó iráni tüntetések miatt Donald Trump állítólag katonai beavatkozást fontolgat az országban. Eközben az amerikai határidős indexekre az is nyomást helyez, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell Donald Trump nyomásgyakorlásának és megfélemlítésének nevezett. Az ázsiai piacok eközben kis emelkedést mutatnak, Európában viszont inkább esésre lehet számítani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×