Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Nyitókép: Pixabay

Hosszas tortúra után jutott hozzá 25 milliós kártérítéséhez Renner Erika

A lúgos orvos apja korábban nem a nőnek, hanem a bírósági végrehajtónak utalta át az összeget.

Több mint négy hónappal azután, hogy a Fővárosi Ítélőtábla június 1-jén jogerősen helybenhagyta a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet, Renner Erika számlájára kedden átutalták a 25 millió forintot és a több mint 500 ezer forintos perköltséget – írja a Telex.

A döntés alapján az összeget az iratok kézhez vételétől számított 15 napon belül kellett volna megkapnia a nőnek, a határidő július 27-én járt le, de mivel a Bene Krisztián apja Renner Erika számlája helyett valamiért a végrehajtónak utalta az összeget, az áldozatnak kellett futnia a pénze után. Ezután a nőnek kellett intézkednie, hogy hozzájusson az összeghez, a procedúra pedig további heteket vett igénybe – teszik hozzá.

Ismeretes, Bene Krisztián 2013. március 12-én támadta meg volt barátnőjét, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erikát megkötözte, elkábította, és maró lúgot locsolt a nő nemi szervére és annak környékére. A Budai Irgalmasrendi Kórház volt kórházigazgatóját összesen hatszor ítélték el. 2018-ban jogerősen 11 év börtönbüntetést kapott, és örökre eltiltották az orvosi hivatástól.

Renner Erika a lapnak nyilatkozva azt mondta, nem érez elégtételt, úgy gondolja, hogy ez a pénz járt neki. Arról is beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben sokszor mellékszereplőnek érezte magát, akit „csak ide-oda lökdösnek a rendszerben”, holott szerinte az ilyen eljárásoknak akadályok nélkül kellene haladniuk.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Szombathelyet rommá lőtték a második világháborúban. Itt mindenki tudja: Soha többé háborút!” – mondta, majd a fiatalokhoz szólt: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik a Béketanács ülésére.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Von der Leyen átvágná az EU költségvetésének gordiuszi csomóját – Magyarország is megfizetheti az árát

Ursula von der Leyen bizottsági elnök történelmi léptékűnek nevezett, 2000 milliárd eurós uniós költségvetési javaslata első ránézésre valóban ambiciózusnak tűnt a júliusi bejelentéskor. A többéves pénzügyi keret (MFF) tervezete ugyan már akkor is komoly kritikákat váltott ki, egy friss elemzés arra jut: ezek a bírálatok talán még visszafogottnak is bizonyultak. Az infláció és a helyreállítási alap hiteltörlesztési költségeinek hatását kiszűrve az EU 2028–2034-es ciklusra tervezett költségvetése reálértéken kisebb lehet, mint a 2021–2027-es időszakra eredetileg előirányzott összeg. A javaslat ráadásul nemcsak a hagyományos forrásokhoz való hozzáférést szűkítheti, hanem a finanszírozási struktúra átalakításán keresztül az Európai Bizottság kezébe is több döntési jogkört koncentrálna. Ez különösen a felzárkózó tagállamok számára jelenthet kockázatot, miközben az EU egyre hangsúlyosabb versenyképességi elvárásokat támaszt velük szemben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×