Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Facebook

Megszólalt a Balatonba fulladt testvérpár apja: tudtak úszni a fiúk

Alsóbélatelepen történt a tragédia.

A Balatonba fulladt egy testvérpár Alsóbélatelepen, erről az Infostart is írt korábban. A 13 éves Zoltán és a 17 esztendős Tamás apja a Blikknek nyilatkozott a tragédiáról.

„Együtt mentünk be a vízbe, én a húgukkal vízipisztolyoztam, a srácok pedig odébb úsztak a matraccal. Aztán kimentünk a vízből a lányommal. Alig fél óra telt el, amikor megláttam, hogy néhány fiatalember hoz ki egy ájult gyereket. Egyből odasiettem, de akkor még

nem is tudtam, hogy az én fiamról van szó. Csak a fürdőnadrágjáról ismertem fel szegényt.”

A gyerekek apja elmondta, hogy német fiatalok segítettek a fián, akik mindent megpróbáltak, hogy megmentsék. Korábban arról lehetett hallani, hogy a fiúk nem tudtak úszni.

„Egész kicsi koruktól vittük őket nyaralni. Ugyan nem versenyszerűen, de tudtak úszni. Akárhova mentünk, rendszeresen ugráltak a mély vízbe, sosem volt gond ezzel. Mindketten jó fizikumúak voltak, csak arra tudok gondolni, hogy felhevülhetett a testük, amikor belecsúsztak vagy beleugrottak a vízbe. Egyébként szemmel láthatóan a tragédia másnapján az a három bója beljebb volt hozva, amik azt jelezték, honnan mélyül a víz. Én már a rendőrségen voltam, amikor este a másik gyermekemet megtalálták. Hétfőn hazafelé bementünk a krematóriumba. Ott még el tudtunk tőlük búcsúzni. Előtte még gyújtottunk egy-egy mécsest a parton, ahol a tragédia történt.”

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×