Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.49
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Nyitókép: Semmelweis Egyetem

Merkely Béla elárulta, melyik a jó vakcina

Amit már megkaptunk – derült ki a Semmelweis Egyetem Szputnyik V-vel a napokban beoltott rektora közmédiának adott nyilatkozatából.

Merkely Béla hangsúlyozta: az oltással járó esetleges oltási reakciók össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés esetleges súlyosságával. Nagyobb, hosszabb idejű immunitást mindenképpen az oltás ad – tette hozzá.

A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyaggal, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és

sok fiatalnál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye.

Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét.

Merkely Béla kiemelte, a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni. Ez a vírus "nem fog velünk maradni", de ez rajtunk is múlik – mondta.

A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban.

"Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk, és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást" – fogalmazott.

Mint mondta, érzékeli azokat a dilemmákat, amelyek a lakosságban felmerülnek a különböző oltóanyagok kapcsán, de úgy véli, ezeknek a vitáknak elébe kell menni. Örömmel tapasztalja, hogy mióta őt az orosz oltóanyaggal beoltották, megnőtt a lakosság bizalma ezen oltás iránt is.

A fertőzés elől nem tudunk elbújni, előbb-utóbb mindenki át fog esni a vírusfertőzésen, és ezt csak az oltások felvételével tudjuk megakadályozni,

hiszen ez a védekezési forma a legegyszerűbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer – emelte ki.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×