eur:
414.36
usd:
394.02
bux:
77690.26
2024. december 3. kedd Ferenc, Olívia
Kásler Miklós – forrás: Facebook
Nyitókép: Kásler Miklós – forrás: Facebook

Kásler Miklós: Magyarország még nem szállt be egyetlen vakcina vizsgálatába sem

Magyar szakemberek utaztak Moszkvába, hogy ellenőrizzék az orosz vakcina gyártási folyamatát, csütörtökön pedig Oroszország budapesti nagykövete tárgyalt velük a tudományos együttműködésről – jelentette be az emberi erőforrások minisztere az InfoRádiónak adott interjúban. Kásler Miklós elmondta: az aktív fertőzöttek száma várhatóan januárban indul csökkenésnek, és a kormány azt tervezi, hogy keményebben lép fel a vírustagadókkal szemben.

A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a legmagasabb fertőzöttségi szintet elértük, és várhatóan januárban csökken majd az aktív fertőzöttek száma – mondta Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszter a az InfoRádiónak adott interjúban. Mint fogalmazott, rengeteg intézkedést mérlegel most az operatív törzs, de nem bocsátkozott jóslásokba arról, hogy az adventi időszakban feloldhatják-e az idősek védett vásárlási idősávját, illetve korlátozzák-e a boltokban tartózkodó vevők számát.

"A vírusfertőzés útjait lezárjuk, ez az intézkedések logikája" – mondta a tárcavezető, de egyelőre nem árulta el, hogy a kormány milyen szentestére vonatkozó egyedi, enyhébb szabályokat hozhat. "A szenteste a befelé fordulás ünnepe, számomra sosem azt jelentette, hogy plázába kell járni, tömegeket kell összehozni és enni-inni.

A karácsony meghitt ünnep, ezt tudom ajánlani minden honfitársamnak, függetlenül attól, hogy milyen járványügyi szabályok lesznek érvényben"

– mondta Kásler Miklós.

Beszélt az egészségügy helyzetéről is, úgy nyilatkozott, hogy az ellátás felkészült a járvány tetőzésére, kapacitásokkal minden vonatkozásban bírja. "A dolgozók hősiesen állnak helyt, és a hetek óta tartót terhelés őket is kimeríti, de ki fognak tartani, hiszen erre tettek esküt" – mondta a miniszter.

Fellépés a vírustagadók ellen

A felvetésre, hogy az országos tömeges, célzott koronavírustesztelést miért nem tették kötelezővé, hiszen így például a pedagógusoknak csak alig a hetven százaléka élt a lehetőséggel, azt mondta, a járványügyi helyzetben kötelezővé lehet tenni bizonyos dolgokat, például az intézkedések betartását, de a tesztelést nem.

"A tömeges tesztelésről rengeteg fals hír látott napvilágot, ezért nem vagyok meglepve, hogy a részvételi arány nemcsak a pedagógusok, hanem más foglalkoztatási ágakban sem volt magas" – mondta az Emmi első embere, és hozzátette, az egészségügyben is van, aki nem kérte a tesztet. Kásler Miklós kiemelte, még az egészségügyben is vannak vírustagadók, akikkel szemben most már nagyon határozottan fel kellene lépni. Szerinte a jogi eszközök rendelkezésre állnak, ez már csak döntés kérdése.

A miniszter szerint az idei influenzaszezon enyhébb lehet, mert már az ősszel is ezt mutatták az adatok. Úgy látja, a két betegség elhatárolására a koronavírustesztek megfelelők, mert ha a PCR- vagy az antigénteszt pozitív, egyértelmű, hogy nem influenzáról, hanem Covid-fertőzésről van szó.

"Az influenzaoltásból elegendő van, tavaly nagyjából 700 ezret használt fel a lakosság, jelen pillanatban 1,360 millió vakcina felhasználása zajlik, és

ehhez jön januárban további 350-400 ezer adag"

– mondta Kásler Miklós.

Még nem tudni, melyik vakcinának, mi az értéke

A koronavírus-vakcinákról úgy fogalmazott, Magyarország még nem szállt be egyetlen fázis-3 vizsgálatba sem, de minden céggel tárgyalások folytat arról, hogy valamilyen formában részt vegyen a tudományos kutatásban, akár a fázis-3 szakaszban is.

"Nagyon közel van az az idő, amikor a klinikai vizsgálatokat, a cégek eddig eredményeit át tudjuk tekinteni, és akár a vakcinát is vizsgálhassuk. Meg tudjuk majd mondani, hogy minek mi az értéke" – mondta, és felidézte, magyar szakemberek jártak Moszkvában, és megnézték az ottani egyik vakcina gyártási folyamatát, és a lehető legmagasabb technikai színvonalról és biztonságról számoltak be. Részlegesen ismernek kínai vakcinákat is, és várható, hogy a Pfizer, a Moderna vagy a többi fejlesztés alatt álló vakcina is hamarosan rendelkezésre áll.

"Magyarország nyitott minden tudományos együttműködésre.

Egy vakcinafejlesztés sok fázisból áll, ebből fogunk közösen kiválasztani pontokat az együttműködésre. Csütörtökön az orosz nagykövettel is erről folytattak a szakembereink újabb megbeszéléseket" – mondta Kásler Miklós.

Az orvosprofesszor kitért a koronavírus esetleges mutációjára is, mint fogalmazott, a mutáció azt jelenti, hogy a vírus természete megváltozik, de az, hogy pozitív vagy negatív irányba, csak később derül ki. Ahogy hetekig, hónapokig tartott, amíg a koronavírus szerkezetét, jellemzőit meghatározták, ugyanez érvényes a mutációkra is. Példaként hozta fel, hogy a nagy spanyolnáthajárvány is feltehetően úgy szűnt meg, hogy mutálódott a vírus, és nem volt többé fertőzőképes.

A Covid-vakcinával szembeni bizalmatlanság Kásler Miklós szerint nem indokolt, mert a hatékony oltóanyag, amelynek nincsenek szövődményei, emberek százmillióinak az életét mentette már eddig is a világon.

"A szövődmények rendkívül ritkák és rendkívül jelentéktelenek. A vakcináció életmentő, ebből kell kiindulni. Vakcina úgy nem kerülhet be az országba, hogy a magyar hatóságok ne ellenőriznék, és ne találnák megfelelőnek" – mondta. Mint kiderült, a magyar oltási terv nagyon hasonlít a WHO irányelvére. Először az egészségügyi dolgozókat kell beoltani, a második csoportba azok tartoznak, akik ugyancsak veszélyeztetettek és a betegellátást biztosítják. Majd jönnek a társbetegséggel rendelkező rizikócsoportok tagjai, utána még nagyon hosszú a sor.

Önkéntes lesz az oltás

"Nagyon lényeges, hogy az oltás mindenkinek önkéntes lesz. Azt nem tudjuk, hogy a különböző vakcinák milyen típusú ellenanyagok termelését indukálják, milyen mennyiségben, milyen tartós lesz az immunitás, milyen periódusokban kell az oltásokat megismételni, de teljesen világos és érthető elképzelésekkel rendelkezünk" – nyilatkozott a miniszter, de annak szerinte még nincs itt az ideje, hogy megválaszolja, ki adja majd be az oltást. Mint mondta, milliókat kell beoltani, azt a megoldást kell alkalmazni, amely a legegyszerűbb és lebonyolítható.

"Azért nem kötelező az oltás, mert szabad országban élünk, és az emberek eldönthetik, hogy mit akarnak. Nem kell száz százalékig átoltani a népességet ahhoz, hogy az országot mentesíteni lehessen a járványtól" – mondta az oltás majdani önkéntességéről, és beszélt arról, hogy mennyire komoly adminisztrációval jár majd. Ennek egyik folyománya, hogy ennek alapján lehet kiadni egy kvázi útlevelet, amely azt bizonyítja, hogy átesett valaki az oltáson. Ez befolyásolhatja a mozgását is, ha olyan rendelkezések jönnek.

A gyerekek oltásáról úgy nyilatkozott, hogy a kérdés korai, mert most

az oltások elsődleges célja a veszélyeztetettek és az őket ellátók megvédése.

"Van egy rendkívül nehéz kérésem, hogy próbáljanak az emberek józanul gondolkodni, és a nehézség ebben, hogy rengeteg információ éri őket a világ minden pontjáról. Fogadják el, hogy a magyar hatóságok rendkívül alaposan mérlegelnek minden egyes szempontot, és a véleményük mérvadó bármilyen összevetésben a világon – mondta Kásler Miklós. – Próbálják meg a saját gondoltaikkal, ünnepélyességgel, csodavárással és a jövőkép alakításával szépen, békében eltölteni a karácsonyt."

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Obama és Merkel újra tárgyalt, és nem mondott ki két nevet

Obama és Merkel újra tárgyalt, és nem mondott ki két nevet

Az elmúlt két évtized nemzetközi politikájának fő alakítói voltak. Angela Merkel 2005 és 2021 között volt Németország kancellárja, míg Barack Obama 2009 és 2017 között az Egyesült Államok elnöke. Ezúttal már "civilként" Washingtonban találkoztak Merkel könyvének amerikai bemutatóján.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.04. szerda, 18:00
Orbán Gábor
a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×