Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.7
bux:
121642.12
2026. január 16. péntek Gusztáv
Újonnan felszerelt kézfertőtlenítő a Győri Nádorvárosi Ének-zenei Általános Iskolában 2020. szeptember 2-án. A győri Innovatív Speciál Transport Kft. 37 helyi köznevelési intézménynek juttatott el kézfertőtlenítő szerekből és kézfertőtlenítő eszközökből álló adományt 3 millió forint értékben.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

„Sajnos a petárdák nem állnak készenlétben” – íme a tanévkezdés első tapasztalatai

A másfél méteres távolságra vonatkozó szabály betartathatatlan az iskolákban, de a tanárok mindent megtesznek a járványvédelem érdekében, már csak azért is, mert nagyon nem szeretnének újra digitálisan oktatni. Ezt a Pesthidegkúti Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója mondta az InfoRádiónak.

Emberemlékezet óta nem kezdődött el így tanév, fogalmazott Kökéndy Ákos, aki szerint mindenkiben egyfajta furcsa, gyanakvó, „most mi lesz” érzés van. Mint fogalmazott, ezt nem a félelem, inkább a bizonytalanság okozza, de egyáltalán nincs rossz hangulat és aggodalom a pesthidegkúti intézményben.

Az már két nap után is látszik, hogy

az egyik fontos járványvédelmi szabály betarthatatlan az iskolákban

– tette hozzá az igazgató. „A piciknél abszolút nem életszerű, hogy tartsák a távolságot, de az egymással jóban lévő nagyobb gyerekeknél sem törekszünk erre, mert nem tartom betarthatónak” – fogalmazott.

Kökéndy Ákos szerint most a szülők, a diákok és a tanárok számára a bizonytalanság a legrosszabb.

Nagyon nem szeretnék például, hogyha néhány hét múlva ismét át kellene állniuk a digitális oktatásra,

még akkor sem, ha tavasszal jól begyakorolták. „Utáljuk és nem akarjuk csinálni” – jelentette ki a szakember, aki szerint nem is szabad ezzel momentán foglalkozni. Az év elejével igyekszik minél több témát „megpendíteni”, minél több dologba belefogni a kollégáival, hogy ha mégis beütne az elzárás, akkor legyen mire alapozva folytatni a munkát. Vagyis, hogy ne a nulláról, érintkezés nélkül kelljen belevágni a dolgokba, amitől egyébként ódzkodna.

Az igazgató nagyon fontosnak tartja, hogy a pedagógiai munkában és általában az iskolai életben most ne a Covid-19 betegségről szóljon minden. Mint fogalmazott, érdekesen kell tanítani,

olyan témákat tárva a diákok elé, ami „szíven üti” őket, így óhatatlanul a háttérbe fog szorulni az az aggodalom, amivel esetlegesen az iskolába érkeztek,

ami netán a reggeleiket és a délutánjaikat beárnyékolja. Kökéndy Ákos ugyanakkor elismeri, hogy ez egy nagyon nehéz feladat, miután az iskola nem egy szórakoztatóipari cég, ahol „készenlétben állnak a petárdák”. Megjegyezte, ő maga egy olyan témával állt elő, ami teljes mértékben meglepte az osztályát. „Ha egy nagyon izgalmas szöveggel foglalkozunk, akkor nem a Covidról fognak gondolkodni, hanem az élet és a halál, vagy az erőszak és a szelídség ellentétén. Innentől kezdve már sokkal könnyebb azzal is megbirkózni, ami a vírus kapcsán felmerül mint kérdés” – magyarázta.

Mindazonáltal a gyerekeknek, a hatévesektől a tizennyolc évesekig érvényes kérdéseik vannak a vírusról, amiket a tanároknak egységesen, a korosztálynak megfelelő szinten meg kell tudniuk válaszolni, mondta az InfoRádióban Kökéndy Ákos, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola igazgatója.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Tovább ralizik a Mol, új csúcson a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke. A magyar tőzsde viszont fittyet hány a gyenge nemzetközi hangulatra, és új csúcsot döntött, részben a Mol ralijának köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×