Infostart.hu
eur:
385.59
usd:
332.33
bux:
120997.52
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A Tiszai PET Kupa résztvevői induláshoz készülődnek Dombrádon 2017. július 3-án. Tizenhat, ártéri hulladékból épült hajó és legénysége indult el, hogy a Tisza 71 kilométeres szakaszán Tiszalökig begyűjtsék a hulladékot.
Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Bevették a Felső-Tisztát a PET-kalózok

Idén immár nyolcadik alkalommal rajtolt el a Tiszai PET Kupa, amelyen ezúttal az újrahasznosított anyagokból megépült hajók Záhony és Tokaj közti folyószakaszt takarítják augusztus 3-a és 9-e között.

Az eseményt szervező Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület elnöke az InfoRádiónak úgy fogalmazott, hogy a VIII. Tiszai PET Kupa célja, miként korábban is volt, hogy jó hangulatban, a Felső-Tisza csodás táját kiélvezve, minél több hulladékot gyűjtsenek. Az emúlt évek során ugyanis több ízben is sikerült már úgy együtt üdülniük, vízitúrázniuk a részvevőknek, hogy közben egy „jó nagyot takarítottak, teljesen tiszta ártereket hagyva maguk mögött” – fogalmazott Molnár Attila Dávid.

Pontosan tudják, hol kell partra szállni

Arra a kérdésre, hogy a Tiszta „elég szemetes-e”, megjegyezte, szerinte egy–két palack is már túl sok, és

az lenne a normális, hogy a folyóból akár még inni is lehetne,

a partját pedig ne szennyezze semmilyen hulladék, ennek ellenére számtalan ponton van nagy műanyaglerakat. Ezek felszámolásán dolgoznak jelenleg is, azoknak az adatoknak az alapján, amit a Természetfilm.hu Egyesület a téli időszakban gyűjtött az ártéri területek bejárása során – tette hozzá.

A vírushelyzet miatt rendhagyó az idei PET Kupa: sokkal komolyabban veszik a higiéniát, így például a csapatok elkülönülten étkeznek, folytonos az orvosi ügyelet, a szervezők pedig tesztelve vannak. Molnár Attila Dávid arra is kitért, miután a külföldi részvételt negatív Covid-teszthez kötötték, illetőleg az utazási komplikációk miatt, valamennyi országon kívüli csapat visszamondta az indulását a versenyen. Így az idei flotta kisebb, mint szokott lenni,

10–11 hajó, mintegy 100–150 „PET–kalóza” van vízen és verseng meg egymással

– fogalmazott.

A VIII. PET Kupa távja Záhony és Tokaj közé esik. A mezőny egészen pontosan a Záhonyi híd mellől, a Lebegő Kikötőtől rajtolt, és a Tokajjal szemben található rakamazi Tisza Camping és Kalandparkba érkezik, amely során nagyságrendileg 90 folyamkilométert tesz meg, és a folyó jobb és bal partját egyaránt megtisztítja a szeméttől, amennyiben az időjárás és a szúnyoghelyzet is kegyes lesz – fogalmazott az egyesület elnöke.

Molnár Attila Dávid azt is elárulta, az esemény augusztus 1-jén kezdődött egy kétnapos hajóépítéssel, amelyet a vízirendőrségi szemle követett, ellenőrizendő, hogy a hajóegységeknek megvan-e minden kötelező felszerelése, illetve, hogy eleget tesznek-e a hajózási szakértői szakvélemény alapján megfogalmazott ajánlásoknak, továbbá a kapitányok szondáztatása. Maga a verseny egy héten át zajlik, amit egy pihenőnappal szakítanak meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

A korábbi évektől elmaradó hozamokkal zárták a tavalyi évet a magyar ingatlanalapok, kétszámjegyű nyereség elérésére nemigen volt lehetőségük a magyar lakossági befektetőknek, de az ingatlanalapok időnként a kihívásokkal teli környezetben is képesek voltak az állampapírokénál magasabb hozammal gazdagítani a befektetőiket. Mutatjuk, mely alapokkal lehetett a legjobban keresni – a több szempont mentén szűkített mezőny első helyét a Gránit Alapkezelő egyik alapja szerezte meg. Ha a pénzáramlásokat nézzük, ott már kedvezőtlenebbek a folyamatok, a befektetők régóta kifelé veszik a tőkét az ingatlanalapokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×