Infostart.hu
eur:
361.56
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (k) tart előadást a Megyei Jogú Városok Szövetségének kétnapos közgyűlésén Székesfehérváron, 2020. július 16-án.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Palkovics László: optimistábbak lehetünk, mint néhány hónappal ezelőtt

A magyar gazdaság elkezdett újra nagyobb fokozatba kapcsolni - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követően.

Palkovics László azt mondta: optimistábbak lehetünk, mint néhány hónappal ezelőtt, hiszen a júniusi foglalkoztatási adatok szerint többen dolgoznak most, mint januárban. Emellett folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, az elmúlt négy hétben már többen jelentkeztek ki a rendszerből, mint be - tette hozzá.

Kiemelte: a járványügyi intézkedéseknél a politikai döntéshozóknak egyszerre több dologra kell figyelni, az emberek egészségi állapotára és vírus terjedésére, a gazdaság állapotára, és arra is, hogy élni is tudjuk életünket. Hangsúlyozta: a kormány semmi olyan fejlesztést nem állított le, amiről korábban döntött, sőt

inkább erősíteni szeretné a vállalkozásokat.

Palkovics László tájékoztatása szerint a válságkezelési csomag részei azok a fejlesztési, beruházási támogatások, melyek a beruházásokat ösztönzik, de vannak olyan konstrukciók is, amelyek a technológiai váltást, energetikai rendszer korszerűsítést támogatják, hogy a vállalkozások jobban, hatékonyabban tudjanak működni.

Szita Károly, az MJVSZ elnöke úgy fogalmazott: a magyarországi nagyvárosok és a kormány közt nincs vita abban, hogy minden embernek legyen munkája, azoknak is, akik a világjárvány idején elvesztették azt.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere kiemelte: erőteljes összefogás bontakozik ki a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése érdekében. Arról is beszélt: a közelmúltban Székesfehérváron egy közel 4000 fehérvári munkavállalót érintő támogatást jelenthettek be az egyik nagy ipari cégnél. Hozzátette: azóta is, ugyanúgy a kkv-szektorban, mint a nagyvállalatoknál, magyar és külföldi tulajdonú társaságok közül számos székesfehérvári cég vehet részt a kormány által meghirdetett támogatási programban. Ezekben pedig a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése mellett már megjelentek az új beruházások is - hangsúlyozta a polgármester.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×