Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.87
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Rendhagyó módon dől el a Lánchíd sorsa

Konzultáció indul a Lánchíd sorsáról. Erre azután kerítenek sort, hogy az első dunai átkelő felújítását megkezdték - közölte Varga Ivett BKK-vezér az InfoRádiónak adott interjújában. A híd felújításának késése több hasonló munkára is hatással lesz.

A műszaki tartalmát és a kereteit vizsgálják annak az új tendernek, amelyet a Lánchíd felújítására szeretnének kiírni - közölte az InfoRádióban a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Varga Ivett szerint a cél az lenne, hogy az átkelőt és a Váralagutat egyszerre újítsák fel, de ennek kicsi a realitása, mert nagy a forrásigénye.

"Ezt vélhetően még

kormányzati támogatással sem fogjuk tudni teljes egészében egy ütemben megvalósítani.

Egy potenciális alternatíva az, hogy a Váralagút későbbi felújításával a híd és a villamos-aluljáró tudjon egy ütemben megvalósulni, illetve minimálverzió az, hogy csak a hidat újítják fel, de ebben az esetben is viszonylag gyorsan indokolt a villamosalagút felújítása is. Ez utóbbiakról születhet hamarosan döntés a Fővárosi Közfeljesztések Tanácsában. Amint a műszaki tartalomra vonatkozó döntés megszületik, a BKK természetesen kész azonnal megindítani a közbeszerzési eljárást, amelyben a kivitelezőt ki tudjuk választani."

A Lánchíd jövőjét illetően a BKK vezetője támogatja a társadalmi konzultációt.

"Tudok támogatni egy olyan alternatívát, hogy a hídon

csak kerékpáros, vagy pedig kerékpáros és tömegközlekedés legyen biztosítva,

a gyalogosok pedig a járdán mehetnének. Természetesen más variációk is lehetnek, fennmaradhat a jelenlegi forgalmi rend, de akár az is lehet, hogy a tömegközlekedésnek sem lesz helye rajta. Ezeket a kérdéseket a lakosság bevonásával szeretnénk tisztázni" - szögezte le Varga Ivett.

Ha megkezdődik a hídfelújítás, akkor lehet szó erről a konzultációról.

A BKK-vezér arról is beszélt, hogy a Nyugati téri felüljárónál inkább annak elbontását, mint felújítását támogatnák, de ezzel kapcsolatban még tervek sincsenek.

Alább meghallgathatja a BKK vezérigazgatójával készült teljes interjút.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×