Infostart.hu
eur:
368.5
usd:
317.92
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed
Nyitókép: Pixabay

Sérültjei is vannak a magyarországi ítéletidőnek

Több mint négyszázszor riasztották a tűzoltókat a viharos szél okozta károk miatt kedd este 6 óráig országszerte, mintegy 100 épületben, köztük 10 közintézményben keletkeztek károk.

Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője közölte: a legtöbb beavatkozásra eddig az Észak-Dunántúlon, így Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében volt szükség, illetve Pest megyében és fővárosban is jelentős feladatokat ad a vihar. A károk nyomán két ember sérült meg - tette hozzá.

Elmondta, hogy a szél jellemzően fákat döntött ki, ágakat szakított le, amelyek több esetben akadályozták a közlekedést. Ugyanakkor mintegy 100 épületben, köztük 10 közintézményben keletkeztek károk, mert a viharos szél megbontotta a tetőket, vakolatdarabokat sodort le a házak homlokzatáról, 22 esetben villanyvezetékeket szaggatott le a szél. A helyettes szóvivő hangsúlyozta, hogy Pest megye és a főváros területén este hétkor még mintegy 140 helyszínen dolgoztak a tűzoltók.

Az OKF arról is tájékoztatott, hogy

Szigetszentmiklóson, a Lehel utcában egy tizenöt méter magas fa gyökerestől kifordult és rádőlt egy házra.

A fát a tűzoltóknak kell eltávolítani. Érden egy fa egy ház udvarára, Budaörsön egy utóra esett, Dabason pedig egy tizenöt méteres fa dőlt ki. Veszprém város térségében a 8-as főúton több helyen közlekedési lámpákat szakított le a vihar, a pápai Türr István Gimnázium tetejét pedig megbontotta az erős szél. A vihar miatt több fa kidőlt Veszprémben, Pápán, Cseszneken, Olaszfalu térségében, Nemesszalókon, Balatonrendesen és Balatonfüreden.

Egy pápai családi ház tűzfala leomlott, a lakhatatlanná vált épületből két embert kellett kiköltöztetni. A tűzoltók 64 műszaki mentést végeztek a megyében. Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán, szintén egy kidőlt fához riasztották a tűzoltókat, Dad településen pedig egy fa elektromos vezetékre dőlt.

Kidőlt fák, leszakadt vezetékek a fővárosban is

Budapest II. kerületében, a Zsolt fejedelem utcában egy fa és egy oszlop dőlt rá egy személyautóra, a XVI. kerületben, a Thököly utcában egy fa vezetékre dőlt, a XI. kerületi Mezőkövesd úton pedig azért kérték a tűzoltók segítségét, mert egy fa személyautóra, kerítésre, illetve közvilágítási vezetékre dőlt. A III. kerületben, a K-Hídnál és a Nánási úton is kidőlt fa akadályozta a forgalmat, XIII. kerületben, a Dráva utcában egy épület tűzfaláról pedig téglák hullottak a kövezetre - sorolták.

A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat figyelmeztetéseit, előrejelzéseit,

lehetőség szerint autójával ne parkoljon a viharos szélben fák alá, a közúton pedig a fasorok mellett is kellő figyelemmel közlekedjen.

A vihar károkat okozott a Dél-Dunántúlon is. A Mecseki Parkerdőt kezelő önkormányzati társaság azt közölte, hogy az elmúlt napok esőzései után a nagy sebességű szél Pécs belterületén és a városi parkerdő területén több fát döntött ki, valamint számtalan esetben tört le kisebb-nagyobb ágakat.

A Mecseki Parkerdő területén nagyobb fák is kidőltek, ezzel egyes erdei útszakaszok is veszélyessé váltak; a társaság munkatársai az életveszély elhárítását, valamint a károk helyreállítását azonnal megkezdték, a munkálatok folyamatosan zajlanak - közölték.

Figyelmeztetést adott ki a Főpolgármesteri Hivatal is a viharos időjárás miatt.

Mint írják, az erős szél miatt többek között a fővárosra és Pest megyére is másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki, Budapest területén a legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 kilométer/órát is. Arra kérik a fővárosiakat, hogy mind gyalogosan, mind gépjárművel fokozott figyelemmel közlekedjenek, illetve a leszakadó ágak, hulló cserepek miatt körültekintően válasszanak parkolóhelyet.

Budapesten dőlt meg a szélrekord

a hidegfront betörése után Balatonőszödön 109, Balatonmáriafürdőn 107, Fonyódon 100 kilométeres szelet mértek kedden, és az északi-északnyugati szél méteres hullámokat korbácsolt a Balaton déli partvonalánál.

Ugyanakkor Budapesten megdőlt az országos szélrekord.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Facebook-oldalán azt írta, hogy a János-hegyen 124 kilométeres széllökést is mértek, emellett még több helyen mértek 100 kilométeresnél erősebb széllökést. Például a Kab-hegyen, Sopronban, Balatonőszödön és Tésen is.

Az OMSZ szerdára is az egész országra érvényes első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél miatt.

Heves és Nógrád megyék kivételével, ahol első fokú figyelmeztetés lesz érvényben, az ország többi részén a másodfokú, vagyis a narancs riasztás lesz érvényben.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Moszkva ultimátumot kapott, új front nyitására készülnek az oroszok – Háborús híreink kedden

Műholdfelvételek tanúsága szerint Oroszország drónelhárító hálókkal borította be a Kalinyingrádi területen található, Voronyezs-DM típusú, horizonton túli radarrendszerét, ami a félelem növekedését mutatja - írta a Defence Express. Mindez arra utalhat, hogy Moszkva egy új front nyitására készül, ugyanis attól tarthatnak, hogy Ukrajna ezeket a fegyvereket is célba fogja venni. Az Egyesült Államokban találkozott egymással az amerikai és az orosz pénzügyminiszter, a megbeszélések során a washingtoni politikus egyértelmű üzenetet küldött kollégájának – írja a Reuters. Scott Bessent azt mondta, hogy addig nincs üzlet az Egyesült Államok és Oroszország között, ameddig tart a háború Ukrajnában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×