Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

A bíróságon megnyert pénzből automatikusan levonják a károsultaknak járó összeget

Felfüggesztette a kormány a rossz börtönviszonyok miatt megítélt kártérítések kifizetését. Jelenleg 12 ezer ilyen eljárás van folyamatban. A jogvédők és a büntetőjogász szerint az állam rossz példát szolgáltat a jogkövető polgároknak azzal, hogy nem fizet, ha elveszít egy pert.

Az elmúlt évtizedekben mások mellett a skálás gyilkosnak és az olaszliszkai lincselőnek is kártérítést ítélt meg a bíróság a rossz börtönkörülmények miatt. Ezt elégelte meg Orbán Viktor miniszterelnök, aki múlt héten csütörtökön, az év első Kormányinfóján bejelentette, hogy az állam ezentúl nem fizeti ki a fogvatartottaknak jogerősen megítélt pénzeket.

"Indítsuk újra ezt a vitát. Ez egy lehetetlen állapot. Ráadásul azóta építettünk börtönt és javultak a börtönviszonyok, tehát már jobb a helyzetünk, mint korábban volt, és jelentsük be, hogy ezentúl nem vagyunk hajlandóak bűnözőknek, akármilyen jó ügyvédeket is fogadnak föl, ezért fizetni" - fejtette ki Orbán Viktor.

Tizenkétezer ilyen eljárás van jelenleg folyamatban, de az állam most felfüggesztette a kifizetéseket - jelentette be a Hír Tévében Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. Azt mondta, az Igazságügyi Minisztérium "vizsgálja, milyen gyakorlatot tudnak arra bevezetni, hogy ha kifizetésre kerül is sor egy bűnözőnek, a pénz valahogyan az áldozatok irányába áramoljon".

A kormánypártok támogatják a kormány döntését, közölte Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjának szóvivője. "Ezek a bűnözők, és leginkább az ügyvédek és az NGO-k a zsebüket tömik, miközben a börtönkörülmények folyamatosan javultak Magyarországon. Készek vagyunk a kormánynak minden támogatást megadni, hogy ennek a börtönbiznisznek véget vessünk."

A Magyar Helsinki Bizottság szerint a fogvatartottak jogait képviselő civil szervezetek nem kapnak pénzt a munkájukért, a jogászaik pedig nem járnak be a börtönökbe, mert éppen a kormány tiltotta ki őket onnan három éve. A kártalanítás rendszerét ugyanaz a kormány hozta létre, amelyik most elfogadhatatlannak tekinti - írta a Magyar Helsinki Bizottság. A jogvédők korábban arra is felhívták a figyelmet, hogy a tűzsúfolt, penészes cellákban, tetves ágyakon tartott raboktól semmi jó sem várható a kiszabadulásuk után, a börtönkörülmények javítása tehát az egész társadalom érdeke.

Az InfoRádiónak nyilatkozó büntetőjogász szerint a kártérítések felfüggesztése a kártérítések felfüggesztése teljes egészében szembemegy a jogbiztonság alapelvével, hiszen arról van szó, hogy az állam nem teljesíti a saját vállalásait, nem tartja be az általa alkotott törvényeket, és nem hajtja végre a jogerős ítéleteket. Atalay Borbála szerint "semmiképpen nem fest jól az átlagember előtt, bár Magyarországon elég nagy hagyománya van annak, hogy elvesztem a pert és nem fizetek".

A legtöbb pernyertes fogvatartott egyébként nem gazdagodik meg, mert a megítélt pénzből automatikusan levonják az áldozatoknak vagy azok hozzátartozóinak járó kártérítést. A többség néhány százezer forintot kap, de az olaszliszkai lincselő például semmit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×