eur:
394.06
usd:
365.67
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke és Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök (b-j) beszélget az EU-tagországok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján Brüsszelben 2018. június 28-án.
Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Gyévai Zoltán: az Európai Néppárt és a Fidesz is eldugta a kártyákat

Az InfoRádió értesülése szerint heteken belül egyeztet egymással Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke. Az uniós szakértő azt mondja: az idegek harca folyik, a magyar kormányzópárt tagságáról pedig nincs még döntés.

Egyelőre még nem szivárgott ki semmi abból a jelentésből, amelyet az Európai Néppárt vezetésének megbízására az úgynevezett "három bölcs" készített a Fideszről.

Tavaly márciusban az Európai Néppárt politikai gyűlése megszavazta, hogy felfüggesszék a Fidesz tagságát a jobbközép pártcsaládban. Pontosabban úgy módosították az eredeti javaslatot, és végül arról szavaztak, hogy a Fidesz önként felfüggeszti tagságát a Néppártban, amíg a vele szemben indított vizsgálat tart, és ezzel mindkét fél egyetért.

A döntés értelmében a Néppárt által szabott feltételek teljesülését és a jogállamiság érvényesülését egy "bölcsek tanácsa" vizsgálja majd, ennek vezetője a belga Herman van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke. 2000-ben egy hasonló testület ellenőrizte a szélsőjobboldallal összefogó Osztrák Néppártot, amelynek vezetője akkor Wolfgang Schüssel kancellár volt, aki most a Fideszt ellenőrzi majd.

A Néppárt politikai választmánya február 3-án ül össze,

elvileg ezen kellene dönteni a Fidesz sorsáról. Gyévai Zoltán, a Bruxinfo főszerkesztője szerint három lehetőség áll fenn.

"Az egyik az, hogy úgy találja a jelentés, hogy a Fidesz esetében nincs ok tovább folytatni az eljárást, visszaveszik a magyar kormánypártot. A másik, hogy a párt kizárását javasolják az Európai Néppártból azért, mert nem egyezik a politikája a néppárti alapértékekkel. A legkényelmesebb megoldás mindenki számára az lenne, ha maradna a felfüggesztés,

újabb határidő támasztásával."

A Fidesz dönt majd az Európai Néppárti tagságáról - mondta Deutsch Tamás, a magyar kormánypárt európai parlamenti delegációvezetője.

"Bármikor van a tanácskozás, mi annak örülünk. A tanácskozás időpontjáig a Fidesz a saját maga politikai jövőjére vonatkozó döntést meg fogja hozni."

Uniós várakozások alapján a Fidesz abban az esetben hoz önállóan döntést a tagságáról, ha az esetleges kizárásáról érkeznek hírek a pártközpontba.

Ez azonban információink szerint korántsem biztos. A magyar kormányzópárt a tavalyi európai parlamenti választások előtt élesen bírálta például Manfred Webert, néppárti csúcsjelöltet, jelenlegi európai parlamenti frakcióvezetőt. Úgy tudjuk, a bajor politikus a korábbi heves reakciói ellenére már inkább a Néppárton belül tartaná a Fideszt. "Idegek játéka folyik itt", sem Budapest, sem az Európai Néppárt egyelőre nem nagyon mutatja meg a lapjait egymásnak.

Brüsszeli információk szerint Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke a héten személyesen egyeztet majd Orbán Viktorral a Fidesz jövőjéről. Ezt azonban a magyar kormányfő közvetlen környezetéből többen is cáfolták: nemhogy ezen a héten nem lesz egyeztetés, de időpont sincs a találkozóra. Megbeszélés viszont minden bizonnyal még januárban lesz, és nem Budapesten – értesült az InfoRádió.

A témáról bővebben is hallhat szerda este 7 órától az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×