Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Áder János köztársasági elnök beszédet mond a határon túli egyházi vezetőknek adott adventi díszebéden a Sándor-palotában 2018. december 19-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Áder János bement egykori győri gimnáziumába

Az államfő pályaválasztás előtt álló iskolásoknak adott elő a klímavédelem témakörében.

Soha nem állt olyan sorsdöntő húsz-harminc év előttünk, mint ami ránk, különösen a mai fiatalokra vár. Ezek az évtizedek ugyanis meghatározzák a következő száz, de lehet, hogy ezer éveket is - hangoztatta Áder János köztársasági elnök szombaton a győri Révai Miklós Gimnáziumban pályaválasztás előtt álló diákoknak tartott klímaelőadásában.

Áder János - egykori középiskolájában - kísérlettel, fotókkal, grafikonokkal tarkított előadásában azt hangsúlyozta: mindenkinek, magánemberként és közösségként is tennie kell.

Az államfő diákoknak tartott ötvenedik előadásában rámutatott: orvosként, mérnökként, közgazdászként, informatikusként vagy tanárként olyan kihívásokra kell majd hatékony, olcsó és fenntartható választ találniuk a hallgatóknak felnőttként, amelyek már most jelen vannak a világ mindennapjaiban. Ilyen az ivóvíz biztosítása, az energia-előállítás, -tárolás, vagy az aszály hatásainak kivédése.

A feladat a körforgásos gazdaság megteremtése, ahol

a keletkezett hulladékra nem szemétként, hanem nyersanyagként tekintünk

- mondta.

Kiemelte, hogy fontos egyéni lépés az is, ha kevesebb műanyagot használunk a mindennapokban, csökkentjük otthonunk hőmérsékletét, akár csak egy fokkal is, vagy egy liter vízzel kevesebbet fogyasztunk egy nap.

A fenntartható szemléletet tovább adásával teszünk a bolygónk védelme érdekében, így van esély arra, hogy ne reménytelen helyzettel nézzenek szembe az unokáink. Fontos, hogy megőrizzük azt a természeti környezetet, ami most körbevesz minket - mondta.

Áder János előadásában kitért arra is, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációja még soha nem volt ilyen magas a légkörben az emberi faj megjelenése óta, mint ma. Ugyanígy a népesség növekedése sem volt még ilyen mértékű. Jelenleg mintegy 7,7-7,8 milliárd ember él a Földön, azonban 2050-re már a tízmilliárdhoz fogunk közelíteni - mondta.

Hangsúlyozta, hogy

1980 óta folyamatos a túlfogyasztás a bolygón,

jelenleg az egy év alatt megtermelt mennyiség 1,7-szeresét fogyasztjuk el.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×