eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Nyitókép: Pixabay

Öt év haladékot adtak az utasok jogaival kapcsolatos változtatásra

2024-re halasztották a vonaton utazók egyes jogainak érvényesítési lehetőségéről szóló szabályozás létrehozásának határidejét.

Tíz évvel ezelőtt a 2019. december 4-ei határidőt szabta meg a kormány a vonaton utazók egyes jogainak érvényesítésére, ennek határidejét azonban a mostani kabinet 2024. december 4-re halasztotta. Az állam és a MÁV-Start Zrt. tehát élt azzal a jogalkotói lehetőséggel, hogy további öt évre kérjen haladékot az uniós utasjogi feltételek teljesítése alól - mondta az InfoRádióban Biber Anett, a MÁV Csoport szóvivője.

"Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy 2024. december 4-től kezdődően minden, egy órát meghaladó késés esetén már megfelelő élelmiszerrel, illetve itallal kell segíteni a várakozást az utasoknak, de most a közszolgáltatási szerződés értelmében nincs erre lehetőség, ilyen fajta raktározási, logisztikai feladatok nincsenek is benne. Ez alapján teljesíti mindennapi kötelezettségeit a MÁV-Start Zrt."

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke, Kovács Ágnes szerint komoly aggályokat vet fel, hogy a kormány 2024-re halasztotta a vonaton utazók egyes jogainak érvényesítési lehetőségét. "A kormány öt évvel kitolta a mozgássérültek jogainak érvényesíthetőségét arra, hogy a vasúton utazhassanak, miközben

ez a kötelezettsége 1998 óta fennáll a MÁV-nak. Eltelt 21 év"

- mondta az InfoRádióban az érdekvédelmi vezető.

A MÁV Csoport szóvivője azt mondta: a vasúttársaság folyamatosan végzi a járművek és az állomások akadálymentesítését. "Minden egyes felújításkor, beszerzéskor elsődlegesen figyelünk az akadálymentesítés témakörére."

A MÁV Csoport szóvivője hozzátette: a Budapest-Hatvan, valamint a Budapest-Pusztaszabolcs vasúti szakasz is akadálymentes lesz a felújítás után. Emellett az új, emeletes motorvonatokat, a Desiro motorvonatokat, valamint az IC+ kocsikat is emelőberendezéssel szerelik fel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×