Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: police.hu

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak a Belvárosban

A rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek péntek éjjel a rendőrök. 280 járművezetőt szondáztattak, és egy esetben sem volt pozitív eredmény.

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten, az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve a környékükön - közölte honlapján a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a pénteken éjjel tartott akció során a rendőrök a főváros frekventált területeit és

  • három szórakozóhelyet ellenőriztek,
  • összesen 156 embert igazoltattak,
  • tizenegy embert állítottak elő, közöttük hármat kábítószer birtoklása miatt, két-két embert garázdaság és zseblopás miatt, egy ellen pedig körözés volt érvényben,
  • összesen 280 járművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát, egy esetben sem volt pozitív eredmény.

A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 36 taxist ellenőriztek, itt egy esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, mert a taxinak használt autót korábban már kivonták a forgalomból. A társhatóságok további 12 esetben egyéb eljárást kezdeményeztek.

A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Közlekedési Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a polgárőrség munkatársaival közösen tartották a komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést.

Az akció a turisták által sűrűn látogatott terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve ezek közvetlen környezetére koncentrálódott.

A BRFK a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok környezetében - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×