Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője felszólal az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2019. szeptember 18-án. Mellette képviselőtársa, Gurmai Zita. A kormány klímaügyi vállalásaival kapcsolatban ellenzéki kezdeményezésre összehívott ülés határozatképtelen volt.
Nyitókép: Soós Lajos

MSZP-elnök: ez nemcsak a fővárosról szól

Tóth Bertalan az InfoRádió Aréna című műsorában leszögezte, nem polgárháborúra készülnek a választások után, de egyértelműnek tartja, hogy a mostanihoz kialakult szövetségben kell rajthoz állni majd 2022-ben az országgyűlési választásokon is.

Összellenzéki főpolgármester-jelölt Karácsony Gergely, akinek megválasztása esetén az ellenzéki pártok által elfogadott főpolgármesteri programot kell képviselnie a fővárosi közgyűlésben - erősítette meg az Arénában a Magyar Szocialista Párt elnöke. Tóth Bertalan úgy vélte: a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt győzelme nemcsak a fővárosnak, hanem az egész ország számára fontos.

"Ez nemcsak a fővárosról szól, hanem egy óriási eredmény lehet az ellenzék számára, Magyarország számára is. Tehát mindig úgy szoktam mondani, hogy győzelem esetén egy új országra fogunk ébredni, hiszen más politikai környezet lesz, más politikai hangulat. A főpolgármestert közvetlenül választják, tehát több százezer budapesti választópolgár bizalmát élvezi, és ez komoly politikai súlyt jelent."

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, hogy az ellenzéki polgármester-jelöltek nem polgárháborúra készülnek, hanem a lakosság érdekeit tartják szem előtt.

"Amennyiben a helyi választók úgy döntenek, hogy egy helyi polgármestert vagy főpolgármestert választanak, akkor ott komolyabb érdekegyeztetésre van szükség.

Nem készülünk polgárháborúra, amit itt hallunk a Fidesz oldaláról, egy olyan együttműködésre készülnek az ellenzéki polgármesterek, ami egy kemény érdekérvényesítésről szól, az ott élő emberek érdekeinek az érvényesítéséről. Ennek az ellenzéki együttműködésnek be kell mutatnia és bizonyítania kell, hogy bizony képes a kormányzásra, talán ez a legfontosabb célja is az együttműködésnek és a választási győzelemnek, hogy

valós alternatívát tudjunk bemutatni az Orbán-kormánnyal szemben."

A legtöbb megyei jogú városban létrejött az ellenzéki együttműködés – tette hozzá Tóth Bertalan, aki arról is beszélt, hogy hol számít fordulatra.

"Huszonhárom megyei jogú városból huszonegyben meg tudtuk teremteni az ellenzéki egységet. Vannak, ahol kilógnak pártok, és ott nem sikerült megállapodni. Vannak viták, de az együttműködés tekintetében óriási előrelépés, hogy teljes körű az együttműködés. Nyilván elvárás, hogy ahol ellenzéki, szocialista polgármester van, ott meg is őrizze a pozíciót, de nagyon szeretnénk, ha több megyei jogú városban megtörténne a fordulat. Ilyen hely Miskolc, Pécs, Szombathely, de látjuk Szolnokon és Székesfehérváron is az ellenzéki együttműködésnek a munkáját."

Az MSZP elnök-frakcióvezetője hozzátette:

a kampány hátralévő részében a bizonytalan szavazók meggyőzésére koncentrál a párt.

Tóth Bertalan egyébként is az ellenzéki pártok szavazóbázisának bővítését tartja a legfontosabb feladatnak az önkormányzati választások utáni időkre vonatkozóan. Ezt "markáns baloldali politikával" próbálja elérni.

"Elsődlegesen nem az a cél, hogy a meglévő ellenzéki szavazatokat szeleteljük, kihez kihez hány szavazó fog majd odamozdulni, hanem hogy tudjuk bővíteni a szavazóbázist. A Magyar Szocialista Párt markáns baloldali politikával akarja a szavazóit meggyőzni.

Lehet, hogy lesz olyan hely, ahol versenyhelyzet alakul ki az ellenzéki polgármesterek között, nem egymás ellen, hanem a bizonyítás tekintetében.

Ezzel lehet új szavazókat is bevonni."

Az MSZP elnöke hozzátette: nem a többi ellenzéki párt kárára akarják növelni az MSZP szavazótáborát.

"Az összefogás egy eszköz, nem cél.

Az ellenzéki szövetségnek most azt kell bemutatnia, bizonyítania, hogy ennek van értelme, és az embereknek ezzel tudunk segíteni."

Az önkormányzatok összetételének megváltozása egy nagyobb léptékű változás első lépése lehet - fogalmazott Tóth Bertalan.

"Ha ez megtörténik,

kap egy óriási lehetőséget az ellenzék annak bemutatására, hogy hogyan vezetné a közösséget, illetve később az országot.

Az MSZP elnöke szerint nincs más út az ellenzéki pártok előtt, mint hogy a következő országgyűlési választásokon is szövetségben induljanak.

Alább megtekintheti, meghallgathatja a teljes beszélgetést!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×