Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
325.08
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
A Nemzeti Választási Irodában (NVI) este 7 órakor, a szavazóhelyiségek bezárása után megkezdték az irodához érkezett csaknem 40000 levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését az Alkotmány utcai székházában az EP-választás napján, 2019. május 26-án.
Nyitókép: MTI/Soós Lajos

Megtalálták az ellenzéki összefogás II. kerületi jelöltjét

Az MSZP egyik helyi önkormányzati képviselőjével szemben egyelőre úgy tűnik, egyik ellenzéki párt sem indít jelöltet.

Az ellenzék Őrsi Gergelyt, a II. kerület MSZP-s képviselőjét támogatja a helyi polgármesteri cím megszerzésében az őszi önkormányzati választáson.

A jelölt vasárnap, a kerületben tartott sajtótájékoztatón elmondta, azt szeretnék, ha az önkormányzati politika nem merülne ki a rendezvényszervezésben és a nagyotmondásban, hanem meghallgatná és megoldaná az itt élők problémáit.

A kormányfő szombati tusnádfürdői beszédére utalva úgy fogalmazott,

kard helyett olyan eszközöket akarnak a kezükbe venni, ami az ott élők mindennapjainak jobbá tételét szolgálja.

Őrsi Gergely kiemelte, nem háborús övezetet szeretnének, hanem európai színvonalú egészségügyet, megbízható szelektív hulladékszállítást, valamint az illegális sittlerakás megszüntetését és a gyomnövények időben történő lekaszálását.

Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője elmondta,

Budapesten mindenhol összejött az ellenzéki együttműködés,

ami segíthet abban, hogy "visszavegyék Budapestet a Fidesztől". Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja, helyi képviselőjelöltje felháborítónak nevezte, hogy a II. kerület jelenlegi vezetése képtelen élni a modern világ kínálta lehetőségekkel. Az ellenzéki politikus ingyenes kerületi internetet, egyszerű elektronikus ügyintézést, a fenntarthatóság növelését, valamint a közlekedés és az oktatás korszerűsítését ígérte. Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, Őrsi Gergely személye garancia arra, hogy a II. kerület szociálisan érzékenyebbé, környezettudatosabbá váljon. Szepesházi Péter egykori bíró, helyi képviselőjelölt céljaik között említette a "fenyegető iskolabezárások" megakadályozását, a "kérdezni és tudósítani képes" kerületi média kialakítását, valamint a kevésbé tehetős helyi polgárok otthonteremtésének támogatását. Szalai Kriszta színművész, helyi képviselőjelölt elmondta, megválasztása esetén az átgondolatlanság, a kapkodás, az "EU-s pénzek ablakon kidobálása" ellen kíván tenni.

Őrsi Gergely kérdésre válaszolva elmondta,

a Jobbikkal budapesti szinten kötöttek megállapodást,

a II. kerületben koordinációs tárgyalások zajlanak, polgármestert nem állítanak.
Újabb kérdésekre reagálva kijelentette, az MSZP az egész országban teljes ellenzéki egységre törekszik és automatikusan kizárja soraiból azokat, akik a közös ellenzéki jelölttel szemben elindulnak az őszi önkormányzati választáson.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×