Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Kendernay János, az LMP új társelnöke a párt rendkívüli tisztújító kongresszusa utáni sajtótájékoztatón a Lurdy Házban 2019. július 6-án.
Nyitókép: Kovács Attila

Kendernay János: az LMP-nek nincs egységes ajánlása az őszi választásokra

Alapszabály-módosításra és parlamenti frakciójának ráncfelvarrására készül az LMP – mondta Kendernay János, a párt társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikus arról is beszélt, van, ahol együttműködnek más pártokkal, van, ahol civil jelöltet támogatnak az önkormányzati választásokon.

Szeptember elejére hirdet kongresszust az LMP, itt a tervek szerint női társelenököt választanak – ismertette Kendernay János, a párt július elején megválasztott társelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Ezt nehezíti, hogy

több női tagot is eltiltott a vezetői tisztségektől a párt etikai bizottsága.

A július 6-i tisztújításon ezért nem is volt érvényes jelölt.

Kendernay János szerint a patthelyzetet a kongresszus oldhatja fel. "Ez lehetséges, ezt megtehetik a delegáltak. Hogy lesz-e erre szándék, hogy hogy akarják ezt kifejezésre juttatni, az a delegáltakon múlik" – fogalmazott.

Az ellenzéki politikus szerint tavaszig alapszabály-módosításra is szükség van. Az LMP parlamenti frakciója is ráncfelvarrásra készül, a feladatkörökben azonban nem lesz változás – tette hozzá.

A társelnök hangsúlyozta, a közös ellenzéki fellépést nem lehet megkerülni, ugyanakkor meg kell őrizni az önálló hangjukat, így a zöld politikát markánsan akarják képviselni.

Az LMP-nek nincs egységes ajánlása az őszi önkormányzati választásra, ha helyben az együttműködést látják jónak, akkor jóváhagyják – mondta a párt nemrégiben megválasztott társelnöke. Kendernay János szerint csak néhány helyen, például Pécsen állítanak önálló jelöltet.

"Van, ahol nem fog megjelenni a logó, van, ahol egy pártnak a jelöltjét fogjuk támogatni, máshol pedig egy civil szervezetét. A hagyományos párt-láthatóság most nem lesz meg. Valóban lesz, ahol lesz világos LMP-jelölt - leginkább Baranyában, Pécsett -, és lesz, ahol ez nem lesz látható, de ott lesz az LMP és a politikája adott esetben" – magyarázta.

Kendernay János szerint az önkormányzati választáson a pártpolitikának kicsi a jelentősége, ez alól Budapest kivétel. Az LMP-társelnök elmondta: sajnálja hogy Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölttel megszakadt az együttműködés, szerinte Tarlós István riválisa kiváló programot alkotott.

Megerősítette: Karácsony Gergelyt támogatják.

"Az LMP vállalta és tartja magát ahhoz a vállalásához, hogy az előválasztás győztesét támogatja" – tette hozzá.

Kendernay János megjegyezte: az, hogy az LMP támogatottsága Budapesten elenyésző, nem a zöldpolitika megbukása, csak a pártot jellemzi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×