Infostart.hu
eur:
364.82
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly
A 24. Budapest Pride résztvevői gyülekeznek a Kossuth téren 2019. július 6-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Felvonulással ért véget a Budapest Pride programsorozat

Megkezdődött szombat délután a 24. Budapest Pride programsorozat záró rendezvénye, a felvonulás, amelyet idén "Van egy közös a történetünkben" szlogennel hirdettek meg.

Az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer emberek) és támogatóik a fővárosi Kossuth Lajos téren gyülekeztek, onnan indult el a felvonulás a Március 15. térre.

A Szivárvány Misszió Alapítvány által szervezett rendezvény megnyitóján - a felvonulás kezdete előtt - Peksa Kama sajtószóvivő kijelentette, elegük van abból, hogy a hatalom másodrendű állampolgárként kezeli őket.

Ezt támasztja alá, hogy kiszivárgott, szeptemberben alaptörvény-módosítást hajtanának végre, amely rögzítené, hogy az LMBTQ-emberek ne fogadhassanak örökbe - mondta.

Hangsúlyozta, nem fogják abbahagyni a küzdelmüket, sőt minél nagyobb a nyomás a hatalom részéről, annál inkább összefognak az LMBTQ-szervezetek.

Szólt arról, hogy összesen tizenöt jármű halad a menetben, és 300 önkéntes segíti a tömeg vonulását, akik között jogi megfigyelők is vannak.

Karafiáth Orsolya költő, publicista, a rendezvény műsorvezetője arról beszélt, jó lenne, ha az ország legalább olyan nyitott lenne, mint a Kossuth téren összegyűlt tömeg. Hozzátette, nem félnek, és most a méltóságért, illetve a másságért állnak ki.

Elmondta, hogy a tér egyik oldalán egy civil falut alakítottak ki, ahol különböző szervezetek állítottak fel sátrakat.

A harmadik felszólaló - Máté Dezső szociológus, társadalomkutató - úgy fogalmazott, a XXI. század elején azt lehet észrevenni, hogy hiányzik a társadalomból a változtatás, a kérdezés és az egyenlőség motivációja.

"Mintha megállt volna az idő, és megelégednének az állam tagjai azokkal a polgári jogokkal, és kötelességekkel, amelyeket az elődök harcoltak ki".

Azt látni, hogy a nyilvános és az országot, Európát megrengető társadalmi mozgalmak és megmozdulások mintha a végüket járnák - fogalmazott a szociológus.

A beszédek közben "csókflashmobot" tartottak a csók világnapjához kapcsolódóan a Kossuth téren.

A Kossuth térről a menet a Falk Miksa utca - Markó utca - Bajcsy-Zsilinszky út - József Attila utca, Széchenyi István tér - Apáczai Csere János utca útvonalon haladt a Március 15. térre.

A menetben az emberek szivárványszínű zászlókat lobogtatva énekelnek és táncolnak.

Budapest, 2019. július 6.
A 24. Budapest Pride résztvevői gyülekeznek a Kossuth téren 2019. július 6-án.
MTI/Szigetváry Zsolt
A 24. Budapest Pride résztvevői gyülekeznek a Kossuth téren 2019. július 6-án. MTI/Szigetváry Zsolt

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×