Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő az MSZP és a Párbeszéd EP-választási eredményváróján Budapesten a Villányi úti konferenciaközpontban 2019. május 26-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Holnapelőtt: Szanyi Tibor új mozgalommal sokkolja az MSZP-t

Élő halottnak, korrupt bandának nevezte az MSZP-t a párt eddigi európai parlamenti képviselője; pártelnök lenne a szocialistáknál úgy, hogy "ráindít" egy mozgalmat pártjára.

A hét végén választmányi ülést tartott az MSZP, ahol arról döntöttek, marad az EP-választás előtt felállított listasorrend, így Ujhelyi István folytatja EP-képviselőként - a pártból egyedül. Történt még, hogy - mint azt az Atv.hu összefoglalta - Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról és közös megegyezéssel távozik Láng Balázs, a párt kommunikációs igazgatója is.

Ezt követően látott napvilágot Szanyi Tibor nyílt levele, ami "kedves elvtársam" megszólítással nyit.

"Attól tartok, az MSZP politikai kómába esett"

- fogalmaz a politikus, aki szerint a választmány kétharmaddal mondta ki, hogy "mi az a párt vagyunk, amelyik semmilyen helyzetre nem képes érdemben reagálni".

Szanyi Tibor fájlalta, hogy nem személyi döntésként határoztak az egyetlen EP-mandátumról, hanem titkos szavazáson tartották meg a lista sorrendjét, amivel konzerválták azt, hogy "minden nagyon szép, minden nagyon jó", ráadásul a szombati pártenökségi ülésen rajta kívül nem szólt hozzá senki a történésekhez a választási bukás után.

"Nem a fő kérdés van elénk téve, hanem egy kamu" - reagált írásban a nyilvánosság előtt a döntésre. Úgy látja, "észre sem vettük, hogy

a Bokros-csomag óta szép ütemesen adtuk fel baloldaliságunk több és több tételét, majd váltunk kormányon egy neoliberális konglomerátummá, aztán tartós ellenzékben mára ideológiailag is élő halottá".

"A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon. Hozzánk belépőkről alig hallunk, kilépőkről, elsétálókról, és sajnos elmentekről annál többet" - folytatta Szanyi Tibor, aki szerint a párt Szeged és a XIII. kerület kivételével szinte nincs is, s értelmiségi szimpátia sem övezi az MSZP-t.

Az MSZP hanyatlásának okai között említette, hogy "elkezdtünk nem hinni egymásnak, sőt ebben haladó fokra jutottunk".

Ez így szerinte

"nem párt, csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk".

Ha szerinte a mostani összefogás 6,62 százalékos, a Párbeszéd pedig 1-2, akkor "immár nem vagyunk országgyűlési képviseletre alkalmas tényező".

"Tartósan úgy viselkedünk, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, s mindenét odaadja neki" - vetette még párttársai szemére.

Szerinte az EP-választások kampányhajrájában az MSZP elkövette a legnagyobb hibát: egy másik párt emberének mandátumáért hajtott (Jávor Benedek, Párbeszéd), ez pedig egyenes út egy olyan választói mentalitáshoz, hogy

"szavazzon rátok a vasorrú bába!"

Az önkormányzati pozíciókban ülők szerinte most heves alkudozásba kezdtek, hogy ők nem is olyan kicsik, "pedig de".

Szerinte nem a nép birka, hanem az MSZP politikusai.

Levele végén bejelentette mozgalma indítását Holnapelőtt néven.

"Ha az MSZP-nek szüksége van rám, akkor elnökévé választ, azzal hogy a pártot az említett mozgalomhoz kötöm" - zárta sorait a politikus.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×