A néprajzkutató szerint nemcsak a Kárpát-medencében, de a világ számos pontján problémát okozott a tartós vízhiány, viszont a természet együttműködésével kezelni tudták a jelenséget.

A 18. században egészen más elgondolás szerint végezték a vízrendezéseket. A régiek a Kárpátok között felgyülemlő csapadékkal gazdálkodtak, amelyek leömöltek az Alföldre.

"Az árvizekkel nem gazdálkodtunk, hanem próbáltunk minél nagyobb területet megmenteni az elárasztástól, és ez azzal járt, hogy

a folyókat szabályoztuk, lerövidítettük, átkergettük az országon, amikor az árvíz volt, hogy minél nagyobb terület maradjon elöntés nélkül, ezt nevezték a magyarországi folyószabályozásoknak"

- mesélte Andrásfalvy Bertalan Széchenyi-díjas néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti tagozatának tagja.

A néprajzkutató kifejtette azt is, hogy ma a száraz időben a Kárpátokból az Alföldre jutó vízmennyiséget gátak közé szorítva átkergetjük az országon, de a belvizeket nem lehet bevezetni a folyóba, mert sokkal alacsonyabban vannak, mint a gátak közé szorított Tiszában.

Egyetlen megoldás az ártéri gazdálkodás

A kutató elmondása szerint a mostani helyzetre az egyetlen megoldás az átéri gazdálkodás visszaállítása, hiszen a múltban több ezer éven keresztül bevált módszer volt, de egy szűkebb hatalommal rendelkező réteg érdekében megsemmisítették.

Nem szabadna azt folytatni tovább, hogy a tavaszi-nyári eleji vízmennyiséget átkergetjük az országon, hanem úgy, mint régen, hagyni kellene, hogy természetesen kiterjedjen

- emelte ki.

Az emberi beavatkozás azt jelentette, hogy a vízmennyiséget áradásnál visszavezették, elősegítették, hogy minél nagyobb területet öntsön el és, apadásnál pedig elősegítették, hogy ne maradjon kint pangó víz, ami kiöli a rajta lévő fás növényzetet, és a halak kedvelt területe is. A sekélyebb, elöntött szárazföldön volt a legjobb halszaporodási adottság - fejtette ki véleményét a néprajzkutató.