Infostart.hu
eur:
385.47
usd:
331.38
bux:
120874.64
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora beszédet mond az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulós rendezvénysorozatához kapcsolódóan megtartott tudományos konferencián az NKE épületében, a fővárosi VIII. kerületi Ludovika téren 2016. szeptember 16-án. A tanácskozás témája: az államszervezet és az államiság az Alaptörvényben.
Nyitókép: Mohai Balázs

Kedden lemond az NVB vezetéséről Patyi András

A Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén Patyi András elnök lemond és akár rögtön új elnököt is választhatnak.

Egy, a testülethez közeli, névtelenséget kérő forrásból először a hvg.hu értesült, amely azt írta, hogy Patyi András ezzel elháríthatja még egy akadályát annak, hogy a tervezett Közigazgatási Felsőbíróság élére kerüljön.

A portál értesülését megerősítette, hogy vasárnap délután kikerült az NVB honlapjára az ülés napirendje, és ebben valóban, első napirendi pontként szerepel az "elnök lemondásának tudomásul vétele és új elnök megválasztása". A napirend alapján a keddi ülésen rögtön meg is választanák Patyi utódját.

Patyi András további munkájáról és pozícióiról eddig hivatalosan csak annyit lehetett tudni, hogy távozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektori posztjáról (de távozása után a Rendészettudományi Kar Közjogi és Rendészettani Intézetében továbbra is oktat), és visszatér a Kúriára.

Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Ezért lesz nehezebb idén pénzt keresni a tőzsdén

Az amerikai gazdaság gyorsul, a Fed befejezte a szigorítást, az inflációs adatok megnyugtatóak – a tőzsdék mégsem tudnak új lendületet venni, hiszen például a Nasdaq 100 sem emelkedett hónapok óta új csúcsra. Miért fullad ki minden ralikísérlet, amikor a hírek látszólag tökéletesek? A válasz nem a kamatokban és nem is a vállalati jelentésekben rejlik, hanem a pénzügyi rendszer "gépházában", ahol csendben, de radikálisan átrajzolódtak az erőviszonyok. Egy kritikus védőháló épp most foszlott semmivé, és a Fed kénytelen volt a színfalak mögött beavatkozni - de az eredmény egészen más lehet, mint amire a piac számít.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×