Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
A 21-es út újépítésű, kétszer kétsávos szakasza Pásztó közelében 2017. december 16-án. Várhatóan 2019 májusában fejezik be a 21-es út M3-as autópálya és Salgótarján közötti szakaszának átépítését kétszer kétsávossá.
Nyitókép: MTI Fotó: Komka Péter

Életveszélyes, amit az autósokkal csináltak az M3-ason

Dinnyével és kővel dobálta az autókat két fiatal egy hídról, elfogták őket.

A 18 és a 19 éves vajai fiút tetten érték a rendőrök, amikor az M3-as autópálya 262. kilométerszelvényében a Kántorjánosi és Vaja között található hídról, ismeretlen tárgyat dobtak le a gyorsforgalmi úton haladó egyik gépkocsira. A fiúk a rendőrségen két korábbi dobálást is beismertek. Mint mondták, péntek éjjel, az elfogásuk előtt egy otthon feldarabolt dinnyével indultak el egyikük tehergépkocsijával a hídra azért, hogy az autópályán haladó járműveket dobálják.

A korábbi két alkalommal kavicsokat vittek magukkal ugyanebből a célból.

Tettükre nem tudtak magyarázatot adni. A 2018. augusztus 5-én és augusztus 7-én éjjel elkövetett dobálások következtében az eltalált kocsik szélvédője berepedt. A Mátészalkai Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény és rongálás gyanúja miatt indított eljárást a fiatalok ellen.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×