eur:
394.14
usd:
365.25
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Várhatóan 2020 elejére lesznek meg a három fővárosi centrumkórház kivitelezési tervei - a nap hírei

Több egészségügyi intézménynél is anarchikusnak tartja a pénzügyi helyzetet az Állami Számvevőszék elnöke. Történetének legnagyobb akciójával segíti Svédországot az uniós polgári védelem az erdőtüzek megfékezésében.

Várhatóan 2020 elejére lesznek meg a három fővárosi centrumkórház kiviteli tervei, amelyekről a kormány dönteni tud - mondta az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa. Cserháti Péter az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, hogy a három tervpályázati felhívás már megjelent, december elejére eldől, hogy mely pályázatokat vesznek meg. Hangsúlyozta, hogy 12 milliárd forint áll rendelkezésre arra, hogy a legjobb tervek szerzői jogait megvegyék. Az az elképzelés, hogy ezekből a legjobb ötleteket beleépítik a végső változatba. Cserháti Péter arra számít, hogy a centrumkórházak 2023-ban már fogadhatják az első betegeket.

Több egészségügyi intézménynél is anarchikusnak tartja a pénzügyi helyzetet az Állami Számvevőszék elnöke. Domokos László az InfoRádióban megerősítette: sok kórház vagy szakrendelő gazdálkodási nyilvántartása megbízhatatlan. Arról is beszélt, hogy drága beszerzések zajlanak, nem vezetik pontosan hogy mennyit költött az intézmény. Hozzátette: hamarosan rendszerszintű ellenőrzés-sorozatba kezdenek a sürgősségi ellátásnál. Dózsa Csaba egészség-közgazdász az InfoRádióban ugyanakkor úgy vélte: a túl merev és túlközpontosított szabályozási környezetben nem lehet minden rendelkezést betartani.

A jegybank alelnöke szerint Magyarország megérett az újabb felminősítésre. Nagy Márton arra utalt ezzel, hogy még az idén mindhárom kiemelt hitelminősítő felülvizsgálhatja a hazai adósságbesorolást. Az intézetek naptára szerint a Standard & Poor’s augusztus 17-re, a Fitch Ratings augusztus 31-re, a Moody's pedig november 23-ra ütemezte a hazai adósságbesorolás idei utolsó felülvizsgálatát. A jegybank alelnöke szerint az ország külső sérülékenységének mérséklődése már az elmúlt évek pozitív döntéseiben is meghatározó volt.

Svédország beavatkozik az Európai Bizottság oldalán abba a Magyarország elleni perbe, amely a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó jogszabály miatt indult az Európai Bíróságon. Erről a svéd kormány honlapján jelent meg közlemény. A svéd unióügyi miniszter aggasztónak nevezte azokat a jelentéseket, amelyek szerint Magyarországon gyorsan romlik a civil szervezetek helyzete. Az Országgyűlés tavaly fogadta el a törvényt, amelynek értelmében a civil szervezetek kötelesek bejelenteni, ha külföldi támogatásaik összege egy évben elérte a 7,2 millió forintot, és ebben az esetben külföldről támogatott szervezetként kell feltüntetniük magukat a kiadványaikon.

Megkapta az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) tervezetét az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca közleménye szerint a munka ezzel nem ért véget, a minisztériumi véleményezést követően széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetés indul az új NAT-tervezetről. Ennek lezárulta után kerül a kormány elé az anyag. A projekt szakmai vezetője Csépe Valéria akadémikus volt, aki idén márciusig miniszteri biztosként látta el a feladatot.

Pénteken kinyithat a Dagály Strandfürdő, ha a műszaki átadás közben mindent rendben találnak a szakemberek a héten. Varga Csaba, a Budapest 2017 Nonprofit Kft. üzemeltetési igazgatója az InfoRádióban elmondta, hogy azért késett a felújítás, mert elhúzódott a közbeszerzési eljárás. Az igazgató beszámolt arról, hogy a munkák során nagyon sok régi elemet megtartottak, ugyanakkor teljesen újraépítették a 25-ös és az 50-es medencét, az épületeket pedig átépítették és kibővítették, wellness- és orvosi részleg is lesz a megújult Dagályon.

Még két embert ápolnak kórházban a gyenesdiási villámcsapás sérültjei közül. Péntek délután négy embert vittek a mentők kórházba, miután a gyenesdiási strandon villám csapott egy fába és az alatta álló emberekbe. A hétvégén elhagyhatta a kórházat az a német nő, aki könnyebb koponyasérülést szenvedett miután elesett, illetve szintén hazatérhetett az a fiatal nő, akit közvetlenül is sújtott a villámcsapás. Válságos állapotban, a szombathelyi kórházban ápolják ugyanakkor azt a középkorú nőt, aki a legsúlyosabb sérülést szenvedte a villámcsapáskor. A férfi sérültet pedig már áthelyezték a megyei kórház kardiológiájára.

Még mindig nem tudni, mi okozta a tavaszi méhpusztulást. Az azonban már biztosnak látszik, hogy a magyar méhállomány fele odaveszett. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke az InfoRádióban elmondta: az első laborvizsgálatok nem találták meg azt a molekulát, kémiai anyagot, ami a méhek pusztulását okozhatta. A napraforgó virága például nem tartalmaz semmilyen vegyszert, ami a fogyasztók szempontjából jó hír.

Történetének legnagyobb akciójával segíti Svédországot az uniós polgári védelem az erdőtüzek megfékezésében. A műveletben jelenleg Dánia, Franciaország, Lengyelország, Litvánia, Németország, Olaszország, Portugália vesz részt, de segítséget ajánlott Ausztria, Csehország és Törökország is. Svédországot rekordhőség sújtja, és erdőtüzek pusztítanak szerte az országban, még az északi sarkkör térségében is.

Spanyolországban már hatan haltak meg a hőség miatt, a hétvégén újabb 3 ember vesztette életét. Közben Portugáliában az erdőtüzek okoznak gondot, 24-en megsérültek. Spanyolországban a hétvégén tetőzött a kánikula több mint 46 Celsius-fokkal. Portugáliában szintén napok óta tombol a hőség, a legtöbb területen megdőlt a melegrekord a hétvégén. A hőmérséklet egyes helyeken elérte a 47 fokot is.

Keddtől az Egyesült Államok ismét életbe lépteti az Irán elleni szankciókat. A büntetőintézkedések bevezetéséről Donald Trump amerikai elnök még májusban döntött, miután május 8-án egyoldalúan felmondta a 2015-ben kidolgozott és 2016 januárjában aláírt többhatalmi atomalkut Iránnal. Keddtől Teherán nem vásárolhat amerikai dollárt, büntetőintézkedés sújtja az iráni arany-, és nemesfémkereskedelmet, az alumíniumtermékeket, az acél-, és szénipart.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×