eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Tel-Aviv, 2017. február 5.Marihuánás cigarettát szív egy résztvevő a marihuánafogyasztás törvényesítéséért szervezett tüntetésen Tel-Avivban 2017. február 4-én. (MTI/EPA/Abir Szultan)
Nyitókép: Abir Szultan

Ma van a Drogellenes Világnap

Először hallgasd meg! - ezzel a mottóval hirdette meg az ENSZ idei világnapot, mert a világszervezet szerint a fiatalok meghallgatása az első lépés egészséges és biztonságos növekedésük érdekében.

Világszerte június 26-án tartják a drogfogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, az ENSZ 1988-ban hozott erről határozatot. A világszervezet fő célja, hogy az illegális kábítószerfogyasztást világviszonylatban 50 százalékkal csökkentse. Az ENSZ az idei világnapot ezzel a szlogennel hirdette meg:

Először hallgasd meg!

A világszervezet szerint ugyanis a gyermekek és az ifjúság meghallgatása az első lépés az egészséges és biztonságos növekedésük érdekében. Az előző év sikerére épülő kampány célja a tudományos alapok mentén megvalósított kábítószerhasználat megelőzésének támogatása, amely hatékony befektetésként jelenik meg a gyerekek, a fiatalok, családjaik és közösségeik jólétében.

Az ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalának (UNODC) statisztikái szerint a 15-64 év közötti droghasználók száma még mindig növekszik. Becslések szerint

a világon 230 millió ember fogyaszt illegális kábítószereket, s ez évente kétszázezer ember halálát okozza.

Az utóbbi évekig Európában a leggyakrabban használt kábítószerek a kannabiszszármazékok voltak, míg napjainkra jelentősen növekszik a különböző szintetikus, részben még legálisnak számító tudatmódosító szerek használata.

Tíz budapesti fiatal közül négy már próbálta

Magyarországon 1997 óta tartják hivatalosan a kábítószerellenes napot. Budapesten átlagosan 10 fiatal közül négyen kipróbáltak már valamilyen illegális szert.

2015-ben 25 kábítószerhasználattal közvetlenül összefüggő halálesetet jelentettek a speciális halálozási regiszterbe, és ugyanebben az évben 6625 kábítószerhez vagy új pszichoaktív anyaghoz köthető bűncselekmény miatt indított nyomozást zártak le.

A regisztrált kábítószer-bűncselekmények száma az elmúlt években enyhén emelkedő trendet mutat. A kábítószerfogyasztással összefüggő halálozás tekintetében

Magyarországon évente mintegy 20-30 közvetlen túladagolásos haláleset történt az elmúlt 10 évben.

A Nemzeti Drog Fókuszpont elkészítette Magyarország kábítószerügyi helyzetképét. Ez a kiadvány a 2016-os év magyarországi droghelyzetének legfontosabb információt foglalja össze, elhelyezve azt az európai térben.

Kormányzati felelősség

Bár sokan ma is a drogliberalizációért küzdenek, a kormány továbbra is szigorúan fellép a kábítószerekkel szemben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a 2013-tól hatályos Btk. Európa egyik legszigorúbb szabályozását vezette be a kábítószereknél, és bezárt több kiskaput is kábítószerkereskedők előtt.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években kiemelt feladat az úgynevezett dizájnerdrogok (új pszichoaktív anyagok) elleni fellépés. Ezek jegyzéke, tiltólistája folyamatosan bővül. Hozzátette,

a dizájnerdrogok a legveszélyesebbek a kábítószerek között, hiszen kevésbé kiszámítható a hatásuk, és gyorsabban terjednek egyebek között azért, mert nagyon olcsók.

Rétvári Bence fontos intézkedésnek nevezte, hogy 2015 óta az új pszichoaktív anyagok jegyzékét nem kormányrendeletben, hanem miniszteri rendeletben határozzák meg, így a drogpiac változásait Európában a leggyorsabban követő szabályozással küzdenek a kábítószerek ellen.

Az új pszichoaktív anyagok jegyzékére már több mint 70 anyag került fel

- mondta az államtitkár.

A kormány célja, hogy megvédje a fiatalokat az egyik legnagyobb veszélytől, a kábítószerfüggőségtől, így a megelőzésnek kulcsszerepe van. Sok prevenciós programot indítottak, 6 milliárd forintból megvalósult a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztése, 3 milliárd forintot fordítottak megelőzési programokra, valamint több mint 2 milliárd forint jutott az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére.

A droghasználat kialakulásának megelőzése és visszaszorítása a célja továbbá annak a 1,9 milliárd forintos programnak is, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézményeket segítik. A felsoroltak mellett több szociális ellátórendszert fejlesztő program járul hozzá a hatékony drogellenes fellépéshez - mondta az államtitkár.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormány továbbra is következetesen fellép a kábítószerhasználattal és -kereskedelemmel szemben, és nem enged semmilyen liberalizáló törekvésnek, mivel az a fiatalok egészséges fejlődését veszélyeztetné.

Rétvári Bence szerint Magyarországon van az Európai Unió egyik legrugalmasabb, de egyben legszigorúbb drogszabályozása is, hiszen nemcsak egy adott kábítószert, hanem annak törzsképletét is szankcionálják, így ha az megjelenik egy új névvel ellátott szerben, az érintett büntethető.

Drogpiac a világban

A kábítószer-kereskedelem a világon a fekete gazdaság második legjövedelmezőbb piaca, csaknem 650 milliárd dolláros éves forgalommal - mondta az InfoRádióban Ritter Ildikó, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa.

Az interjút a cikk alatt hallgathatják meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×