eur:
393.55
usd:
364.53
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem lesz népszavazás a külföldről támogatott egyetemek átláthatóságáról

Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához szükséges százezer aláírás sem a külföldről támogatott egyetemek átláthatósága, sem a vagyonnyilatkozatok helytállósága ügyében kezdeményezett népszavazáshoz - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) csütörtökön.

Schádi Tamás István magánszemély kezdeményezése úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés írja elő a törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személyek vagyonnyilatkozataiban foglaltak helytállóságának rendszeres, kötelező, a hatósági nyilvántartásokban foglalt adatokkal való összevetéssel történő vizsgálatát?"

Az aláírásokat március 10-éig lehetett volna gyűjteni, az országgyűlési választás miatt azonban a gyűjtést fel kellett függeszteni, az íveket a szervező február 6-án adta le a Nemzeti Választási Irodának. A szervező jelezte az NVI-nek, hogy a moratórium letelte után nem folytatja az aláírások gyűjtését, így az NVI ellenőrizte a benyújtott íveket, amelyeken mindössze 18 aláírás szerepelt. Az NVB ezek alapján csütörtökön megállapította, hogy a népszavazás ügyében az összegyűjtött érvényes aláírások száma százezer alatt maradt.

Az aláírásgyűjtési moratórium érintette a külföldről támogatott egyetemek átláthatóságáról kezdeményezett népszavazást is. Kádár Barnabás - aki akkor a Momentum elnökségi tagja volt - magánszemélyként nyújtotta be a kérdést hitelesítésre, az aláírásgyűjtésre március 20-ig lett volna lehetőség. A kérdés úgy szólt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?".

A szervező február 28-án adta le az NVI-nél az összegyűjtött íveket, majd jelezte, a moratórium letelte után nem folytatja a gyűjtést. Az NVI megállapította, hogy a kitöltött valamivel több mint kétezer íven legfeljebb 30.378 aláírás gyűlhetett össze, a kérdéshez gyűjtött aláírások száma százezer alatt maradt.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×