Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal kibővített ügyfélszolgálatának átadásán 2018. január 29-én.
Nyitókép: Rosta Tibor

Lázár János véget vetne a hódmezővásárhelyi "polgárháborúnak"

Együttműködést ajánlott Hódmezővásárhely érdekében Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője Márki-Zay Péter független polgármesternek az alföldi város közgyűlésének keddi ülésén.

Lázár János úgy fogalmazott, széthúzás van a városban, holott az eredményekhez "békére, nem békeharcra" van szükség.

A politikus

azt javasolta a képviselő-testületnek, dolgozzanak, "ne polgárháborúzzanak".

A képviselő hangsúlyozta, akinek Hódmezővásárhely az első, az képes az összefogásra. Úgy fogalmazott, azért hagyta ott az országos politikát, hogy a szülővárosáért dolgozzon.

Lázár János azt kérte a városvezetéstől és a képviselőktől, kezdjenek párbeszédet arról, milyen lesz az a közösség, amelyben a gyerekeik, az unokáik élnek majd.

Márki-Zay Péter kijelentette, nyitott az együttműködésre, különösen számít Lázár János munkájára. Majd szünetet rendelt el a közgyűlés ülésén, hogy időpontot egyeztessen a képviselővel személyes megbeszélésére.

A közgyűlés vizsgálóbizottságot hozott létre annak kiderítésére, mi vezetett ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal mintegy 30 vezető köztisztviselője távozott az elmúlt néhány hónapban.

A közgyűlés ülését kiemelt érdeklődés kísérte, a teremben egyaránt jelen voltak a polgármester és a többséget adó Fidesz-frakció szimpatizánsai, akik még a folyosón is álltak.

Címlapról ajánljuk
Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Tüzet nyitottak a francia katonák, Putyin megállapodott a világ legnépesebb országával - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Drónokat észleltek csütörtök este a normandiai Brest kikötőjében található Ile Longue nevű katonai bázis felett, amely a francia nukleáris ballisztikus rakétákat hordozó tengeralattjáróknak ad otthont, a francia tengerészgyalogosok tüzet nyitottak a drónokra. Vlagyimir Putyin orosz elnök indiai látogatásán egy 70 pontos javaslatot fogadtak el Narendra Modi miniszterelnökkel. Az Egyesült Államok újra érvényesíteni kívánja dominanciáját a nyugati féltekén, erősíti katonai jelenlétét az indo–csendes-óceáni térségben, és felülvizsgálhatja Európához fűződő viszonyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×