Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
328
bux:
109110.89
2025. december 5. péntek Vilma
Molnár Gyula, az MSZP elnöke az MSZP-Párbeszéd választási eredményváró rendezvényén, az MSZP újbudai székházában 2018. április 8-án.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Ki áll az MSZP élére?

Egyre többen jelentkeznek be az MSZP elnöki posztjára. Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan után Szanyi Tibor sem zárta ki indulását, Bródy Gábor pedig már hivatalosan is jelentkezett.

Június közepére hívták össze a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusát, azt követően, hogy a választás éjszakáján a párt elnöksége Molnár Gyulával, az MSZP vezetőjével együtt lemondott.

A politikus az InfoRádió Aréna című műsorában jelentette be, hogy nem indul ismét az elnöki posztért.

„Olyan embert fogok támogatni, aki ezt a gondolkodást végigviszi, aki most nem azzal fog foglalkozni, hogy megpróbálja a pártot végérvényesen egy új pályára tenni. Nem lehet visszafordítani az úton, itt most menni kell ezen előre, egy ideig kell panaszkodni, aztán utána pedig el kell kezdeni dolgozni” - mondta akkor.

A sajtóban több név is szóba került már a lehetséges elnök-jelöltek között. Kuhnalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke röviddel a választás után nyilatkozta az ATV-nek, hogy elvállalná az elnökséget.

„Hogy a pártot vezetném-e, erre az a válaszom, hogy határozottan igen.

Hogy elindulok-e, azt még nem fogom most megmondani” - közölte.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szintén e csatornának nyilatkozva erősítette meg, hogy vállalná a jelöltséget.

„Én is kaptam több felkérést a pártelnökségre.

Mindenképpen csapatjátékos vagyok, így dolgoztam a frakció élén is, tehát ha olyan tartalmi és személyi összetétel felé mutat a tisztújítás és ez az egész folyamat, ami arról szól, hogy az MSZP azután rendbe teszi a saját szervezeti kereteit, de fenntartja a nyitottságát és az együttműködési hajlandóságát, hogyha a Párbeszéddel kötött szövetségünk fenn tud maradni, akkor nem fogok elugrani a feladat elől” - fejtette ki.

A hétvégén, Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője a hvg.hu felvételén látta úgy, hogy nem volna szerencsés, ha a bukott kampány bármelyik arca, Kuhalmi Ágnes vagy Tóth Bertalan állna a szervezet élére.

„Ha nem lesz egy olyan elnökjelölt, aki tényleg erős válságmenedzselő képességekkel is rendelkezik, messzemenőleg nem primadonna-szerepre törekvő valaki, akkor megfontolom az indulásomat, ha lesz ilyen, akkor örömmel beállok mögé” - mondta.

Az első hivatalos jelentkező azonban az MSZP választmányának tagja, Bródy Gábor volt, aki közleményben tudatta, hogy elindul a párt elnökségéért. A szocialista elnökjelölt-aspiráns közölte, bízik abban, hogy egy karakteresebb, határozottabb, egyértelműbb üzeneteket megjelenítő, a változás szövetségében továbbgondolkodó, kormányzóképes, igazi szocialista és szociáldemokrata értékekkel bíró MSZP-vé alakíthatják át a pártot.

Az elnökjelöltséghez 1500 ajánlást kell összegyűjteniük az aspiránsoknak a párt tagjaitól, majd a tisztújításon a kongresszusi küldöttek szavazhatnak a jelöltekről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×