INFORÁDIÓ 
2019. augusztus 25. vasárnap
Lajos, Patrícia

záportározó

horgászat

árvíz

magyarszék

Pihenési célt is szolgál majd az új záportározó

Pihenési célt is szolgál majd az új záportározó

Infostart / MTI

A tervek szerint az év végére elkészül a Baranya megyei Magyarszéknél épülő, 28 hektár állandó vízfelületű, elsősorban árvízvédelmi célú záportározó - közölte kedden a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

A több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós forrásból megvalósuló beruházásról azt írták: a Baranya-csatorna mentén tervezett beruházás első lépéseként egy vízrajzi mérőműtárgy készült el tavaly júniusban.

A közlés szerint a tározó melletti vízfolyás mederrendezésén jelenleg dolgoznak. A tározótér területének előkészítése befejeződött, a tereprendezés tavasszal kezdődhet. A záportározó a terveknek megfelelően az év végére készül el - emelték ki.

Pihenési célt is szolgál majd az új záportározó

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság korábban közölte: a fejlesztés a Baranya-csatornán levonuló árvízi vízhozamok csökkentését és a Kaszánya-patakon érkező árvizek visszatartását szolgálja. A létesítmény aszályos időszakokban vízpótlásra is használható - jelezték akkor, arra is utalva, hogy a tározó horgászati hasznosítása is lehetséges.

A Baranya-csatorna vízgyűjtőjének vízfolyásai mentén különösen nagy károkat okoztak a 2010. májusi és júniusi esőzésekből kialakult árhullámok.

A tározó vízfelülete üzemvízszinten 28 hektár, árvíz esetén 54 hektár nagyságú lesz. A projekt keretében Magyarhertelenden a Baranya-csatorna felső, dombvidéki vízgyűjtőjének lefolyási viszonyait rögzítő vízrajzi mérőállomás is épül.

A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018