eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Szijjártó Péter azt mondja, egyetlenegy migránst sem fogadtak be

Szijjártó Péter azt mondja, egyetlenegy migránst sem fogadtak be

A Genfi Egyezményre hivatkozik a külgazdasági és külügyminiszter.

A menekültek Genfi Egyezmény alapján való befogadása, valamint a tömeges illegális bevándorlás közötti különbséget hangsúlyozta a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjúban Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: "mi egyetlenegy migránst sem engedtünk be, és egyetlenegyet sem fogunk beengedni".

Szijjártó Péter azt mondja, egyetlenegy migránst sem fogadtak be

Kifejtette: Magyarország minden nemzetközi megállapodást betart, ilyen a schengeni külső határok védelme és a Genfi Egyezmény is. Azok,

akik oltalmazotti státuszt kaptak, a törvényeket betartva adták be kérelmüket,

amit a hatóságok a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően elbíráltak. Aki oltalmazotti státuszt kapott, addig itt maradhat, amíg hazájában fenyegetettségnek van kitéve, de a veszély elmúlta után haza kell térnie - ismertette a miniszter.

Hangsúlyozta, hogy mindennek semmi köze sincs a tömeges illegális bevándorláshoz, "a kettő összekeverése rendkívül hazug, tisztességtelen magatartás", a Genfi Egyezmény ugyanis nem vonatkozik a tömeges illegális bevándorlásra, és

semmi köze sincs a betelepítési kvótához sem.

"A mi álláspontunk világos: mi egyetlenegy migránst sem engedtünk be, és egyetlenegyet sem fogunk beengedni, mert Magyarországra illegális migráns nem jöhet be. Pont. Ezért építettünk kerítést, ezért költöttünk egymilliárd eurót határvédelemre, és ezért ellenezzük a kvótát" - fogalmazott a miniszter.

Újjáépítenék a magyar-amerikai kapcsolatokat

Szijjártó Péter a Magyar Hírlapnak beszélt arról is: komoly lehetőség kínálkozik a magyar-amerikai politikai kapcsolatok újjáépítésére. Mint mondta, eddig a kapcsolatok három pilléréből a gazdasági és a védelmi remekül működött, "a politikai viszont borzasztóan rosszul". Most azonban Wess Mitchel személyében olyan külügyi államtitkárt neveztek ki, aki stratégiai jelentőségűnek tartja az amerikai-közép-európai kapcsolatokat.

Elmondta: washingtoni útja során többórás megbeszélést folytatott Wess Mitchellel, akivel végre valódi külügyi, kétoldalú kérdésekről tárgyaltak. "Az elmúlt nyolc évben most először éreztem azt, hogy korrektül, a kölcsönös tisztelet talaján állva, fontos partnerként tekintettek ránk, nem úgy, mint egy kicsi közép-európai országra, amelynek a képviselője kioktatásért ment Washingtonba. Ez teljesen új hozzáállás." - mondta a külügyminiszter.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×