eur:
395.71
usd:
367.22
bux:
65304.87
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Jobbik: Mária Terézia óta nem volt ilyen szervezett betelepítés Magyarországon

Jobbik: Mária Terézia óta nem volt ilyen szervezett betelepítés Magyarországon

Határozatban utasította el az Országgyűlés a bevándorlási kvótákról szóló tagállami tárgyalások megkezdését tartalmazó európai parlamenti határozatot.

Németh Szilárd: rendkívül veszélyes az EP határozata

Az Országgyűlés véleményt nyilváníthat, hogy elfogadja, vagy ellenáll az Európai Parlament egyik novemberi, a Soros-terv több elemét is tartalmazó határozatának – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő kedden a parlamentben az „EP Soros-terv végrehajtásáról szóló határozatával szemben” címet viselő országgyűlési határozati javaslat ismertetésekor.

A kivételes eljárásban tárgyalt javaslat összevont vitájában Németh Szilárd mind Magyarországra, mind Európára nézve rendkívül veszélyesnek nevezte az EP november 16-i plenáris ülésén elfogadott véleményét, amely szerinte „gyakorlatilag a Soros-terv”.

Jobbik: Mária Terézia óta nem volt ilyen szervezett betelepítés Magyarországon

Németh Szilárd szerint a határozatban egyértelműen kimondják: szükség van a kötelező kvótára. Szerinte ez azt jelenti, amit Soros György leírt, vagyis évente 1-1,5 millió embert kell beengedni és szétosztani a 27 tagországban felső létszám- és időkorlát nélkül. A kormánypárti képviselő értékelése szerint ezzel gyakorlatilag egész Európára kötelezővé tennék a párhuzamos társadalmakat.

A terv részeként beszélt arról, hogy attól a tagállamtól, amely ebben nem hajlandó részt venni, elvennék azt a pénzt, amely uniós tagállamként jár neki. Ezek felzárkóztatási és földalapú támogatások – jegyezte meg, hozzátéve: ezekből a pénzekből új pénzalapokat hoznának létre, amelyből jutalmaznák azokat, akik a bevándorlóországokat akarnak létrehozni.

Szó van büntetésről is – folytatta Németh Szilárd –, minden egyes be nem fogadott bevándorló után az országnak 78 millió forintot kellene befizetnie Brüsszelnek. A fideszes politikus szerint szembemegy a genfi egyezménnyel és a dublini rendszerrel, hogy az ideérkezők megválaszthatnák hol élnek.

A menekültügyi egyezmények szerint az első biztonságos országban kell dönteni arról, ki az, aki menekült

– magyarázta.

A határozat véleménye szerint a lisszaboni alapszerződéssel is ellentétes, amely kimondja, hogy a menekültügy közösségi, a bevándorlás azonban tagállami hatáskör. A novemberi döntés ezt a kettőt összemossa, hogy a nemzetállamok szuverenitását megkérdőjelezze – mondta a Németh Szilárd. Szerint

csorbítja a határozat azon nemzetállami hatáskört is, hogy a közrendet, közbiztonságot garantálja.

Kormány: ha a bevándorlás megvalósul, örökre megváltozhat az ország

Jobbik: Mária Terézia óta nem volt ilyen szervezett betelepítés Magyarországon

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint az EP lépést váltott azzal, hogy elfogadta ezt a határozatot, amely a kötelező betelepítésről szól, és a Soros-terv több elemét is tartalmazza. Szerinte szuverenitási kérdésről van, vagyis arról, meddig terjed Brüsszel hatásköre. Az EP a határozat elfogadásával átírná az EU történetét, felépítését úgy, hogy az EU központjában hozzák meg a döntéseket és a tagállamoknak csak a végrehajtás jutna – magyarázta.

Tuzson Bence azt mondta, a nemzeti konzultáció keretében 2,3 millió ember már véleményt nyilvánított, döntő többségük elutasítja a „Soros-tervet”. Ezt kérte a baloldaltól is, amely az EP-ben támogatta a határozat elfogadását. Ha a bevándorlás megvalósul, akkor Magyarország végleg, akár 100-200 évre, vagy akár örökre is megváltozhat – jelentette ki.

Fidesz: az EP-határozata egy politikai nyilatkozat

A határozati javaslat összevont vitájában Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képsivelője – frakciója támogatásáról biztosítva az előterjesztést – azt mondta: az EP novemberi döntése egy politikai nyilatkozat, egy deklaráció, egy terv végrehajtásáról szól. Szerinte ki kell mondani, hogy az Országgyűlés elutasít minden olyan kényszert, amely az ország szuverenitását korlátozza. Kijelentette, hogy az uniós jogot

Magyarország tartja tiszteletben és nem azok, akik kényszeríteni akarnak uniós tagállamokat bizonyos döntések elfogadására.

A Jobbik módosító indítványairól azt mondta, a letelepedési kötvényekkel nem foglalkozik az EP-határozata, így ez a módosító indítvány nem függ össze az országgyűlési határozattal. A terv nevére vonatkozó módosító javaslattal kapcsolatban azt kérte a Jobbiktól, „ne önök védjék meg Soros György személyiségi jogait azzal, hogy ne szerepeljen egy ilyen határozati javaslatban”.

KDNP: az Európai Parlament javaslata a Soros-tervet hajtja végre

Jobbik: Mária Terézia óta nem volt ilyen szervezett betelepítés Magyarországon

A KDNP-s Hollik István arról beszélt, hogy az Európai Unió bevándorláspolitikájában egyértelmű fordulópont az EP határozata, amely leteszi a voksot a felső korlát nélküli betelepítés és a legális bevándorlás mellett. Szerinte a javaslatban pontról pontra megvalósulnak a Soros-tervben leírt elemek, így ez pofon azoknak az ellenzéki pártoknak, amelyek azt mondták, hogy nem is létezik ez a terv.

Hangsúlyozta: a javaslat egyértelműen abba az irányba mutat, hogy megkönnyítse és felgyorsítsa a bevándorlást. Szerinte az ügyet az teszi igazán veszélyessé, hogy az Európai Bizottság is osztja Soros véleményét. Hangsúlyozta: a Magyarország elleni nyomásgyakorlás a „következő sebességi fokozatba” kapcsolt, Soros György ellenkampányt hirdetett, és nyílt politikai zsarolást alkalmaznak Magyarország ellen. Kiemelte: a bevándorlás ügye évtizedekre meghatározza Magyarország jövőjét, ezért a határozati javaslatot a KDNP támogatja.

A Jobbik is támogatja a határozati javaslatot

Jobbik: Mária Terézia óta nem volt ilyen szervezett betelepítés Magyarországon

Staudt Gábor, a Jobbik vezérszónoka azt mondta: a Fidesz-KDNP ugyan azt próbálja elhitetni, hogy az egész ellenzék bevándorláspárti, de ez a Jobbik esetében jóval nehezebb ügy, hiszen a Jobbik a kezdetektől fogva elutasította a bevándorlás minden formáját.

Közölte: pártja támogatni fogja a javaslatot, amely véleménye szerint 95 százalékban igaz állításokat tartalmaz, ugyanakkor belevettek egy-két tényekkel nehezen alátámasztható elemet is. Felvetette: miért nem Juncker-terv szerepel a javaslatban, hiszen az Európai Bizottság elnöke még annál is rosszabb elképzeléseket fogalmazott meg, mint amit a Soros-tanulmányokban lehetett olvasni. Hangsúlyozta: bevándorlókat Magyarországra behozni eddig csak a letelepedési kötvényekkel sikerült.

Szabó Szabolcs: jogi nonszensz a javaslat

Szabó Szabolcs független képviselő szerint a határozati javaslat jogi értelemben nonszensz, mert nem érvényes a benne lévő hivatkozás, az EP döntése ugyanis nem erről szól. Valójában arról van szó, hogy

a Fidesz kampányol, és megpróbálja a menekülthelyzetet „kimaxolni”,

holott a Fidesz-KDNP-kormány engedett be 20 ezer embert pénzért az országba – tette hozzá. Szerinte a kormány hergeli az embereket, hogy ne az ország valós problémáiról, az oktatásról és az egészségügyről legyen szó.

Az MSZP nem vesz részt a szavazásban

Molnár Zsolt, az MSZP vezérszónoka hangsúlyozta:

Soros-terv nincsen és ezt mindenki tudja,

itt valójában arról van szó, hogy a Fidesz el akarja terelni figyelmet az egészségügy gyalázatos állapotáról és a szétvert oktatásról.

„Felmentő seregként” használják a Soros-terv kifejezést, egy nem létező brüsszeli tervre és egy üzletember nyilatkozataira hivatkozva, és most szabálytalan eljárásban akarnak elfogadni egy olyan határozati javaslatot, amelyet kampányukban felhasználhatnak, holott csak a kormány engedélyezett betelepítést Magyarországra a letelepedési kötvények rendszerével – jelentette ki.

Közölte, az MSZP eddig sem támogatta és most sem támogatja a kötelező betelepítést, de nem vesznek részt sem szavazásban, sem ebben a „bolhacirkuszban”.

Jobbik: A Fidesz a Soros-terv végrehajtója

Balla György a Fidesz képviselője az MSZP-s felszólalásra reagálva azt mondta: a bevándorlás kérdése nem egy probléma, hanem sorskérdés, ezért döbbenetes, hogy ennek kapcsán a szocialisták össze-vissza hazudoznak.

A fideszes politikus Jobbik támogatását pozitívnak minősítette, de szerinte a jobbikosok ezzel sem mossák le magukról azt a szégyent, hogy a kvótanépszavazás után nem szavazták meg az alkotmánymódosítást.

Gyüre Csaba, a Jobbik képviselője arra emlékeztetett, hogy pártja a teljes betelepítési tilalmat támogatott volna. „Önök a Soros-terv végrehajtói Magyarországon” – fordult a kormánypárti képviselők felé. Szerinte

Mária Terézia óta nem volt olyan szervezett betelepítés Magyarországon, mint amit az Orbán-kormány a letelepedési kötvényekkel megvalósított.

Az LMP a szocialistákhoz hasonlóan, szintén nem vett részt a vitában – mondta Szél Bernadett, a párt társelnöke. „Két órányi gyűlölet helyett sokkal inkább a magyar választóknak a valós dolgaival szeretnénk foglalkozni” tette hozzá.

Elfogadták a határozatot

Az Országgyűlés a határozatot 142 kormánypárti és jobbikos igen és 3 – független képviselőtől érkezett – nem szavazattal elfogadta. A parlament ezzel kimondja, hogy felháborítónak tartja, ezért elutasítja a bevándorlók befogadására és szétosztására irányuló rendeleti javaslatot, azt, hogy állandó betelepítést és kötelező szétosztást indítsanak el az európai nemzetek kárára. 

A bevándorlók kötelező kvóta alapján történő szétosztása visszafordíthatatlanul megváltoztatná Európa jövőjét és kultúráját - olvasható a határozatban. A parlament azt is elutasította, hogy jogköröket adjanak át a bevándorlást támogató Soros-szervezeteknek annak érdekében, hogy részt vegyenek a bevándorlók behozatalában és szétosztásában.

A Ház a kormányt is felszólítja, hogy ne engedjen az Európai Parlament és az uniós bürokrácia nyomásának, védje meg az ország jogait, utasítsa el a „Soros-tervet” és folyamatosan tájékoztassa Magyarország polgárait annak végrehajtásának állásáról és a kormány intézkedéseiről.

Törvénymódosítások

Az említett határozati javaslat mellett azonban számos törvénymódosítást is elfogadott a Ház. Így kiterjesztette az Országgyűlés az életkezdési támogatást és a Start-számla nyitásának lehetőségét a külföldön élő magyar gyermekekre is. Annak időtartamát 1-ről 3 évre növelték ingatlaneladás és -vásárlás esetén, amíg a korábbi lakás értéke kivonható a tulajdonszerzési illetmény alapjából. Önálló életpályamodellt vezettek be az országgyűlési köztisztviselőknek és választhatóvá tették a szakképzési tananyag egy részét.

Mindemellett elővásárlási jogot kapott az állam a világörökségi helyszíneken.

Ötpárti egyetértésre határozatba foglalták a magyar sport, a magyar parasport és a magyar diáksport napját. Növelték a nemzetiségi iskolák tanári pótlékait és szigorították némileg a fogyasztók védelmében az utazási irodák szabályozását.

Az Országgyűlés Hivatalának köztisztviselőire vonatkozó életpályamodellt vezetnek be a parlament döntése alapján. A ház több jogszabályt is megváltoztatott a büntetőeljárásról szóló törvény 2018 júliusában történő hatálybalépésével összefüggésben.

A képviselők 180 igen szavazattal, egyhangúlag fogadták el azt a  törvénymódosítást, amely a kiegészítő nemzetiségi oktatás megszervezésének lehetőségét az illetékes helyi nemzetiségi önkormányzatra is kiterjeszti abban az esetben, ha arra az adott nemzetiség országos testülete nem vállalkozik.

Jobbik: Mária Terézia óta nem volt ilyen szervezett betelepítés Magyarországon

A parlament döntése értelmében

Egyházi jogi személyek, például szerzetesrendek is juthatnak ingyenesen állami ingatlanhoz

hitéleti feladataik vagy az általuk végzett állami – oktatási, szociális, család-, gyermek- és ifjúságvédelmi, kulturális – feladatok ellátásának elősegítése érdekében.

Az Országgyűlés elvi lehetőséget teremtett, hogy a paksi atomerőmű már üzemelő blokkjaiban a hatályos engedélyektől eltérő fűtőelemkötegeket alkalmazzanak, amennyiben az ehhez szükséges speciális átalakítási eljárást az Országos Atomenergia Hivatal engedélyezi.

A szervezett utazási csomagok megbontásának tilalmáról és a meglévő vagyoni biztosítás mellett az utazókra kötendő biztosításról is rendelkezett a parlament. Az Országgyűlés döntése értelmében létrejön a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, egy felhőalapú szolgáltatást biztosító informatikai rendszer, amelyen keresztül a szálláshely-szolgáltatók eljuttathatják összes statisztikai adatukat az érintett szerveknek. A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. a szálláshelykezelő szoftvert térítésmentesen biztosítja az olyan szálláshely-szolgáltatóknak, amelyek legfeljebb 8 szobát működtetnek 16 férőhellyel.

A gépjárművek kárelőzménye a biztosítással kapcsolatban is vizsgálható lesz a jövőben.

A kárelőzménnyel kapcsolatos információk hozzáférhetővé válnak a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) számára, de a változtatás széleskörű tájékozódásra ad lehetőséget a jármű tulajdonosának és üzembentartójának is.

Kilenc egészségügyi tárgyú törvényt módosított az Országgyűlés: egyértelműsítették a betegadatokhoz hozzáférést – a kezelőorvos nem továbbíthatja és nem használhatja más célokra a betegek személyes adatait –, továbbá rögzítették, hogy a kezelőorvosoknak 2 órán belül igazolniuk kell a pszichiátriai betegeket érintő korlátozó intézkedéseket.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló jogszabályban lehetővé tették, hogy a biztosított keresőképtelenségét – amennyiben kicsúszik az 5 napos időszakból – a kormányhivatal szakértő főorvosa 30 napig visszamenőlegesen igazolhassa. A hamisított gyógyszerek elleni küzdelem érdekében a módosítás betekintési jogot adott a vámtitkokba az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet számára.

A hamisított gyógyszerek elleni küzdelem érdekében a módosítás betekintési jogot adott a vámtitkokba az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet számára. Lehetővé tették azt is, hogy a radiológiai területen forgalomba hozatali engedély nélkül lehessen előállítani egyes, azonnal felhasznált gyógyszereket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×